Hír
2019. október 24.

Ki szóval, ki fegyverrel küzdött

Csöndes főhajtással és koszorúzással kezdődött a városi megemlékezés szerdán, a Kocsedónak nevezett, volt XVIII-as aknai rabtábornál felállított emlékműnél.

Délután négy órakor, már az Ápolási Intézet szomszédságában lévő '56-osok terén csendült fel nemzeti imánk, amit a szép számban összegyűlt ünneplő közönség egy emberként énekelt a ragyogó napsütésben, a hősök előtt tisztelegve.

Lazók Zoltán polgármester osztotta meg ezt követően ünnepi gondolatait. Külön kiemelve szólt az Oroszlányban történt eseményekről, de kifejtette azt is, hogy az 1956-os forradalom történelmünk azon ritka pillanatai közé tartozik, amikor az egész nemzet egy emberként lépett fel egy közös ügy érdekében. S ami mindezt elindította: a demokrácia iránti vágy, a közösség szándékának érvényre juttatása. Olyan keretek meghatározása, amely elviselhető életet jelentett a társadalom széles rétegei számára, és szabad jövőt garantált a fiataloknak.

1956 októberének utolsó napjaiban ezekért a célokért küzdött mindenki: ki szóval, ki fegyverrel. Előttük tisztelgünk ma! - mondta Lazók Zoltán, majd folytatta: az '56-os ifjak, utcára vonulásukkal olyan maradandó értéket teremtettek, amely most, évtizedek múltán is emlékeztet minket népünk összetartására és arra, hogy a diktatúrának hosszú távon nincs, és nem lehet esélye. A forradalom azért nagy jelentőségű történelmünkben, mert olyan kulcsértékekért harcoltak örökhagyóink, mint a polgári szabadságjogok, a hatalommegosztáson és kontrollon alapuló demokrácia, a tulajdon szabadsága és az emberi méltóság.

Az emlékező gondolatok elhangzását követően a város vezetői, politikai pártok, intézmények és civil szervezetek képviselői helyezték el a tisztelet koszorúit az '56-os emlékmű talapzatánál.

A városi megemlékezés az OKSZÍK-ban ért véget, ahol Csáky Pál, Egy nap az örökkévalóságból, avagy Nagy Imre és Kádár János című egyfelvonásos drámáját mutatta be a budapesti József Attila Színház két elismert művésze: Kiss Gábor és Újréti László. Az előadást, melyen maga a szerző, a felvidéki politikus és író, Csáky Pál is jelen volt, vastapssal jutalmazta a szép számban összegyűlt közönség.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek