Hír
2019. October 22.

Halottaikra emlékeztek

Húsz évvel ezelőtt tisztították meg a katolikus templom melletti egykori evangélikus temető területét, amit azóta is folyamatosan gondoznak a helyi szlovák nemzetiség tagjai.

Három éve állították itt azt a tardosi vörösmárványból készült emlékkeresztet, ami hirdeti: „Oroszlányi evangélikus szlovák ősök tiszteletére állíttatta 2016-ban az Oroszlány város önkormányzata. Emléküket megőrizzük! 1701-2016”

Az 1701-es évszám arra utal, hogy 318 évvel ezelőtt Gróf Eszterházy Antal főispán több csoportban, szlovák nyelvű evangélikusokat telepített a török uralom dúlása miatt lakatlan vidékre, akiknek a földesúr adókedvezményt biztosított, evangélikus hitüket szabadon gyakorolhatták, templomot, iskolát építhettek, lelkészt, tanítót alkalmazhattak.

Itt gyülekeztek a szlovákok kedd délután, hogy a halottak napja közeledtével Farkas Etelka lelkésszel imádkozzanak a nemzetiségi ősök, az elhunytak lelki üdvéért.


Elérhetőségeink

  • Oroszlány Város Polgámesteri Hivatala
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek