Sport
2019. október 13.

Megvan az első

Az egerszegiek egy győzelemmel és egy vereséggel nyitották a 2019-2020. évi NB I A-csoportos bajnokságot, míg az újonc oroszlányiak két vereséggel.

Nehezen kezdődött a vendéglátók számára a meccs. Az OSE semmiféle megilletődöttséget nem mutatott. Az egerszegiek erőlködtek, felszabadult játékról nem beszélhettünk. Nem úgy a másik oldalon, és Garamvölgyinek még a palánkról is bepattant a hármas, pedig érezhetően nem így akarta (24-28). Az Oroszlány vezetett jó és pontos támadásokat és tartotta előnyét (26-33). A félidő végén egypontos oroszlányi előny (45-46).

Jobban kezdte a második húsz percet is az OSE és ellépett (47-55). Ez bizony meglepetés volt és az is, ahogy a ZTE KK játszott. Nem volt benne lendület és határozottság, annak ellenére sem, hogy a vendégek érezhetően jól felkészültek erre a találkozóra, hiszen hatékonyan védekeztek.

A hajrá kezdetekor Washington triplájával 74-78-ra módosult az állás. A kék-fehérek talán csak abban bízhattak, hogy Johnson, Williams, vagy valaki más majd villan, miközben a másik oldalon Bozovic-ot nem tudták tartani a palánk alatt. Aki villant, az Mohácsi volt, és 83-74-re vezetett az OSE! Három perce maradt a zalaiaknak, hogy fordítsanak. Az utolsó perc kezdetén Agafonov kosarával 82-85-re közelebb jött a ZTE KK, de a fordulat elmaradt. A végén is jobb volt az Oroszlány, amely bombameglepetésre győzött Egerszegen!

Zalakerámia-ZTE KK – OSE-Lions 84-91 (21-21, 24-25, 23-23, 16-22)
Zalaegerszeg, 1300 néző. Jv.: Győrffy, Farkas, Kovács.
ZTE KK: Simon K. 2, Johnson 19/3, Williams 16, Szabó Zs. 16, Agafonov 16.
Csere: Doktor 9/6, Gulyás, Bagó 4. Vezetőedző: Bencze Tamás.
OSE: Illés 6/6, dr. Mohácsi 14/6, Abell 14/3, Garamvölgyi 7/3, Bozovic 18/3.
Csere: Washington 8/6, Anda 3, Rizvic 17/3, Zsiros 3, Demeter 1, Nshimba.. Vezetőedző: Sebastjan Krasovec.

fotó és infó: zaol.hu


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek