Ünnep
2019. március 16.

Tisztelet a bátraknak!

Kellemetlen, esős, szeles idő várta Oroszlány városi ünnepségének résztvevőit nemzeti ünnepünkön a ’48-as ligetben, szinte ugyanolyan, mint 171 évvel ezelőtt, 1848. március 15-én Pesten a forradalmi ifjakat.

Az ünnep szónókaként Lazók Zoltán arról beszélt, hogy nemzeti ünnepeink okkal és méltán lettek a magyarság ünnepei. Voltak ugyan történelmünk során olyan időszakok, amikor múltbéli jeles napjaink ünneplését megtiltották, vagy amikor az ünnepeket másként értelmezték. A nemzeti ünnep lényege azonban benne foglaltatik nevében, nem a ténye teszi elsősorban ünnepé, hanem az, hogy kivétel nélkül minden magyar magáénak vallhatja és vallja, bárhol is éljen a világon. Minden nemzettársunknak joga van e jeles napokat emlékezetébe vésni és szívébe zárni.

- A márciusi ifjak példája mutatja, megéri összefogni, hinni és dolgozni, mert a közös szerepvállalás nem elsősorban önmagunk miatt fontos. Örökségünket megtartani, ápolni és gyarapítani, jelenünket tisztességgel megélni, élhető jövőt tervezni – ez a nagy felelősségünk az utókor felé. Ma, 2019-ben 48’ üzenetéből három momentumot emelnék ki. A munkát, a hitet és az összefogást. Az 1848-as hősöket is a hit érzülete vitte előre, hitük tettekbe, majd munkába fordult. Köteléket pedig az összefogás teremtett közöttük. Hittek a hazában, a szabadságban, és abban, hogy a magyarok sorsa jobbra fordul. Büszkén és kegyelettel emlékezünk tehát rájuk – fogalmazott a polgármester.

- A történelem az élet tanítómestere – kezdte megemlékezését Czunyiné Bertalan Judit országgyűlési képviselő, aki így folytatta: a kor, amelyben megszületik a magyar szabadság, a romantika kora. Sőt, Európa forradalmainak, a forradalmak Európájának kora. A nemzetállamok születésének kora. Ekkor éled a nemzet, önmagára lel, és a kor romantikája misztikus erőt és különleges szerepet ad a márciusi ifjaknak. Kitörölhetetlenül minden mai magyar, mi mai magyarok ’48 gyermekei és örökösei vagyunk.

- De ki, milyen örökséget lát Petőfi, Jókai, Kossuth, Széchenyi korabeli szerepéből? Ki, milyen következtetést von le saját mai magyarságához a reformkor és a forradalom nagyjainak példájából? Ők akkor, és ott voltak magyarok, nekünk itt és most kell magyarnak lennünk – hangsúlyozta Czunyiné, aki beszédét a következő gondolatokkal zárta: Ha annak idején nem hittek volna a forradalomban a lánglelkű ifjak, ma nem lenne országunk, hazánk és nemzetünk. Valahol beleolvadtunk volna az egységes, de nemzeti értékek nélküli Európába, hitet, reményt és jövőt egyaránt feladva. A ma magyarjai büszkén tekintik a forradalmi ifjak szellemi örököseinek magukat. A haza mindenek előtt. Tisztelet a bátraknak!

Az ünnepi gondolatokat követően az önkormányzat vezetői, a civil, politikai és társadalmi élet szervezetei, képviselői koszorúzták meg az emlékművet, majd a művelődési központban folytatódott a városi program, ahol a gyerekeket kézműves foglalkozás várta, és megnyitotta kapuit a Petőfi kiállítás, amiről külön anyagunkban olvashat. Oroszlány 1848-ra emlékező rendezvényeit a Bányász Koncert Fesztivál Fúvószenekar koncertje zárta péntek este.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek