Hír
2019. március 16.

Petőfi a nagyvilágban

Az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra emlékező ünnepi műsor folytatásaként nem mindennapi tárlat nyílt az OKSZÍK kiállítótermében péntek délután.

A „Petőfi Sándor tisztelete” című emlékkiállítást Tarjányi József, a Kiskunfélegyházi Petőfi Emlékbizottság elnöke nyitotta meg, aki a saját összeállítását hozta el Oroszlányba.

A gyűjtő 65 felvételt állított ki a városban, melyek a magyar irodalom nagyjának emelt emlékhelyeket ábrázolják, szerte Európában. A képeken láthatók többek között a költőt ábrázoló plakettek, szobrok, domborművek, sőt, ritkaságnak számító szoborportrék is.

Tarjányi József köszöntő beszédében elmondta, Magyarországon alig akad olyan település, ahol ne lenne Petőfi szobor vagy emléktábla, de járt már számos világvárosban, így Pekingben, Bostonban és Buffaloban is, ahol szintén talált a fiatal költő-forradalmárt ábrázoló műveket.

Kiemelte továbbá: csodálatos volt számára látni, hogy a rossz idő ellenére is több tucat koszorút helyeztek el a városlakók a megnyitót megelőző ünnepségen a Kossuth szobor talapzatánál.

A kiállítást március 28-ig tekinthetik meg az érdeklődők.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek