Mozaik
2018. szeptember 25.

Felhívás

Oroszlány Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve kiírja a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot.

Sport
2018. szeptember 24.

Tizenhatból hat

Huszonnyolc egyesület, több mint száz sportolója küzdött két napon keresztül az érmekért a Gárdonyi Sportcentrumban a súlyemelők országos junior versenyén.

Statisztika
2018. szeptember 24.

Emelkedtek a keresetek

2018. júliusban a bruttó átlagkereset 326 700 forint volt, 12,8%-kal magasabb, mint egy évvel korábban – állítja a KSH (Központi Statisztikai Hivatal) most kiadott gyorsjelentésében.

Közélet
2018. szeptember 24.

Rákóczi kirándulás

Egynapos kiránduláson vettek részt szombaton az oroszlányi Rákóczi Szövetség tagjai és baráti köre.

Sport
2018. szeptember 24.

Oroszlányi indulók a Henkel futáson

Bár szeptember 21-én még bíztak az égiek kegyeiben a másnapi, I. Henkel futás szervezői, szombat reggelre alaposan beborult, a csatornáit is megnyitotta, és egy ideig még a szél sem kímélte a tömegsport rendezvény résztvevőit a környei tó partján.

Kék hírek
2018. szeptember 23.

Mentősök sikere

Hétvégén rendezték meg Zánkán az Országos Mentőszolgálat hagyományos mentési versenyét, melyre több kategóriában is jelentkezhettek mentős csapatok. A versenyhez minden szükséges eszközt, gépjárművet és felszerelést a Regionális Mentőszervezetek biztosították versenyzőiknek.

Sport
2018. szeptember 22.

Prima közönségdíjas az OSE!

A VOSZ Komárom-Esztergom Megyei Szervezete idén 14. alkalommal hirdette meg a Megyei Prima Díjakat. A jelölési folyamat során a szakmai zsűri a VOSZ megyei elnökségével közösen 85 javasoltból választotta ki a 10 jelöltet, akik között sport kategóriában ott volt az Oroszlányi Sport Egylet LIONS kosárlabdacsapata is.

Hír
2018. szeptember 22.

Kettő az egyben

Kocsis András Sándor festményeit, szobrait, kisplasztikáit 27-ig tekintheti meg a közönség a művelődési központban, ahol péntek délután a Műélmény Kávézó vendége volt a Kossuth könyvkiadó vezérigazgatója. A rendezvény egyben az „Így írnak Ők…” sorozat újabb állomása is volt.

Kék hírek
2018. szeptember 21.

Sokba kerülhet a mobilozás

Országos közlekedésbiztonsági ellenőrzést tart a rendőrség pénteken és szombaton, elsősorban a menet közbeni mobiltelefon-használatot figyelik, de ki akarják szűrni a chatelő, közösségi oldalon "élőző" járművezetőket is.

Önkormányzat
2018. szeptember 21.

Felsőoktatási pályázat

A képviselő-testület legutóbbi ülésén kinyilvánította csatlakozási szándékát a hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók, illetőleg felsőoktatási tanulmányokat kezdő fiatalok támogatására létrehozott Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2019. évi fordulójához.


Találatok száma: 66db

Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek