Kék hírek
2018. május 17.

Keresik a buszvezetőt

A Tatabányai Rendőrkapitányság a 11010/625/2018. bűnügyi számon folytat büntetőeljárást közúti baleset gondatlan okozása vétség miatt.

Sport
2018. május 17.

Ismét a harmadik dönt

Az elődöntő második mérkőzésén két ellentétes félidőt produkáltak az oroszlánok, érthetetlen negyvenhat pontot engedélyezve az első játékrészben az ellenfélnek, ami azért is fájó, mert a másodikban huszonnégyen tartották őket.

Tánc-Zene
2018. május 17.

Egyszerre mozgat meg testet és szellemet

A tánc jelentősen fokozhatja agyunk vérellátását, s így éberségünket és aktuális szellemi teljesítőképességünket is. Az egyensúlyérzék fejlesztésében is hatásosan alkalmazható, valamint a mozgásos intelligencia fokozása révén segíthet a mozgáskoordináció és a mozdulatok finomságának, összehangoltságának növelésében – ezekkel a gondolatokkal nyitotta meg az Idősek Akadémiájának soron következő előadását szerdán Fátrai Erzsébet a Bányász Klubban.

Közélet
2018. május 16.

Öné a legszebb konyhakert?

Három igencsak aktuális téma megbeszélését választotta keddi rendezvényén az Oroszlány és Térsége Civil Szervezeteinek Egyesülete Civil Információs Pontja, amelyen a Komárom-Esztergom Megyei Civil Információs Centrum, valamint a Majki Népfőiskolai Társaság képviselői tájékoztatták az érdeklődő civileket a művelődési központban.

Mozaik
2018. május 16.

Felhívás!

Oroszlány és Térsége Civil Szervezeteinek Egyesülete meghirdeti „A legszebb konyhakertek” programot.

Sport
2018. május 16.

Lefutották

A hétvégén megrendezett XII. NN Ultrabalatonon a versenyzőknek több mint 220 kilométerrel kellett megküzdeniük. A megyéből többen is vállalkoztak a kihívásra, volt, aki csapatban, de akadt egyéni induló is.

Hír
2018. május 15.

Ellenőrzik a számlaadást

A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2018. május 16. és 18. között az alábbi településeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:

Hír
2018. május 14.

Frissül a navigáció

A Google bejelentette a Street View, vagyis az Utcakép funkcióinak frissítését Magyarországon, így a közeljövőben naprakészebbé válik majd a Google Térkép szolgáltatása.

Sport
2018. május 14.

Becsülettel küzdöttek

Negyvennégy önkormányzat, több mint háromszáz labdarúgója mérte össze tudását a fővárosban hétvégén, a Magyar Önkormányzatok IV. Foci Kupáján.


Találatok száma: 69db

Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek