Hír
2018. december 21.

Karácsony a Benedekben

Öröm együtt ünnepelni, hiszen közeleg a karácsony, a születés ünnepe, amikor megállunk egy pillanatra rohanó világunkban és számvetést készítünk.

Ezekkel a gondolatokkal vette kezdetét péntek délelőtt a Benedek iskola adventi programja az intézmény feldíszített tornatermében, ahol sok-sok ajándék várta a gyerekeket a fenyőfa alatt.

A diákok mellett ott voltak a szülők és a támogatók, köztük Lazók Zoltán polgármesterrel, s természetesen ő sem érkezett üres kézzel.

- Felidézzük a legszebb pillanatokat, és minden szépséget, jóságot elraktározunk, hogy ezekből meríthessünk az elkövetkezendő újév napjaira is – hangzott el, majd az ünnepi szavakat követően elsőként a pedagógusok adták elő verseiket, dalaikat, nem egyszer közös éneklésre invitálva a jelenlévőket. Ezt követően jöttek a gyerekek, aki a versek mellett egy „Rénszarvastánccal” is megörvendeztették a jelenlévőket.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek