Közélet
2018. December 11.

A Köszönet Napja

Oroszlány civil szervezeteinek legaktívabb tagjai kaptak meghívót hétfőn a Bányász Klubba, a Köszönet Napja alkalmából.

Brunner Róza városi vöröskeresztes elnök és Hamburgerné Ujvári Irén, a Vöröskereszt megyei igazgatója köszöntötte elsőként a vendégeket, majd Lazók Zoltán osztotta meg gondolatait a civil aktivistákkal.

A polgármester többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy a kezdeményező Vöröskereszt alapgondolata az volt a rendezvény megszervezésekor, hogy legyen az évben egyszer egy olyan alkalom, amikor egy asztalhoz ülnek mindazok, akik segítenek embertársaikon, segítik, támogatják a város közéletét.

- Szerencsésnek érzem magam, hogy ma azokkal találkozhatom, akik a közélet lelkiismereteként a legtöbbet tették azért, hogy segíthessenek embertársaikon, hogy Oroszlány civil világa olyan aktív és eredményes legyen, mint kevés helyen a térségben. Tudom, hogy amikor az eredményeket felidézzük, szólni kell arról is, hogy a civil lét nehézségei között első helyen kell említeni az anyagi források és az infrastruktúra hiányát, melyek megoldásában a multinacionális cégek nagyobb társadalmi szerepvállalása lehetne segítség. Éppen ezért, önkormányzatunk számára kötelesség, hogy feladatai körében támogassa a lakosság önszerveződő csoportjainak tevékenységét, és együttműködjön e közösségekkel. A civil szervezeteknek pedig érdekük, hogy véleményükkel, észrevételeikkel, tetteikkel befolyásolják a helyi döntéshozatalai politikát. E közös cél alapján a helyi önkormányzatok és a civil szervezetek együttműködése elvi és gyakorlati alapon is indokolt, s ez a helyhatóságok számára többet jelent a civil kezdeményezések felkarolásánál – mondta Lazók Zoltán.

A Vöröskereszt és a civil szervezetek közös programjának ajándékműsorában Derzsi György énekes, zenész, színész adta elő Szerelmem, Sárdy című egyszemélyes monodrámáját, amivel a híres bonvivánt, Sárdy Jánost idézte meg. A darab nemzetközi sikerét jelzi, hogy a művész Európa több országába is meghívást kapott vele, a bemutatók száma pedig már meghaladta a százötvenet.


Elérhetőségeink

  • Oroszlány Város Polgámesteri Hivatala
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek