Hír
2018. October 28.

Rajzfilmünnep

Közel ezren keresték fel három nap alatt a művelődési központot. Az intézmény első alkalommal csatlakozott a Rajzfilmünnep programsorozatához, amit 6. alkalommal rendeztek meg az országban.

Pénteken elsősorban az iskolák és óvodák apróságai keresték fel a vetítéseket, hiszen ekkor tekinthették meg azt a válogatást, ami a 2017-es fesztivál díjnyertes filmjeiből adott ízelítőt, de sikeres volt a felnőtteknek szóló Az ember tragédiája.

A szombati napon kevesebben ültek a vetítőterembe, pedig akkor olyan klasszikusok kerültek vászonra, mint a Napkirálynő és a Háry János.

Vasárnap azonban majdnem megtelt a színházterem délelőtt, ami nem is volt csoda: igazi családi kikapcsolódás várta a gyerekeket és szüleiket, a Bogyó és Babóca története.

Október 26. és 28. között hatodik alkalommal rendezték meg az Országos Rajzfilmünnepet, az ország különböző pontjain. Több mint száz helyszínen vehettek részt változatos vetítéseken, izgalmas kísérőprogramokon a felnőttek és fiatalok. Oroszlányban a három nap alatt 12 mű, összeállítás került a nézők elé.


Elérhetőségeink

  • Oroszlány Város Polgámesteri Hivatala
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek