Hír
2018. október 15.

Küzdenek a szegénység ellen

Az ENSZ közgyűlése 1992 decemberében A Szegénység Elleni Küzdelem Világnapjává nyilvánította október 17-ét. A közgyűlés felhívta a tagállamok figyelmét arra, hogy szenteljék ezt a napot a szegénység elleni küzdelemmel kapcsolatos konkrét tevékenységek bemutatásának.

Ennek apropóján szervezte meg az Önkormányzati Szociális Szolgálat pénteken délután (október 12.) 14 és 18 óra között a szegénység elleni küzdelem világnapjához kapcsolódó gyűjtését. Ezen a napon a két Spar, a Tesco és a Penny Market áruházaknál szervezték meg akciójukat – tájékoztatott Baráth Domonkos intézményvezető.

Munkatársaival összesen 483 kg tartós élelmiszert gyűjtöttek, ezen belül 155 kg lisztet, 111 kg cukrot, 52 kg rizst, 33 liter olajat, 69 kg tésztát, 23 liter tejet és mintegy 24 kg konzervet.

Ez a mennyiség a 2017-es évhez képest 141 kg-mal több volt.

A következő adománygyűjtő alkalom november utolsó hétvégéjén lesz (nov. 23., 24., 25.), akkor a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett, immár hagyományos gyűjtésben vesz részt a szolgálat, mint a Magyar Élelmiszerbank Egyesület közreműködő szervezete – mondta Baráth Domonkos.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek