Önkormányzat
2018. szeptember 20.

Csak az oroszlányiak érdemelték ki

Sikeresen pályázott az Oroszlányi Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya a Magyarország központi költségvetéséről szóló törvényben meghatározott „Jó adatszolgáltató önkormányzatok támogatása” nevű jogcímre.

A pályázati felhívásra azon települések jelentkezhettek, amelyek határidőben és megfelelő minőségben teljesítették a 2017. év végi beszámolóra és a IV. negyedéves mérlegjelentésre vonatkozó államháztartási adatszolgáltatásokat. Ennek lehetőségével 355 települési önkormányzat élt, ebből 343 pályázat volt érvényes.

A munkatársak naprakész szakmai tudásukat és alapos felkészültségüket államháztartási-számviteli teszt kitöltésével bizonyították. Azon pályázok részesülhettek támogatásban, ahol a résztvevők legalább 70%-os eredményt értek el. A pénzügyminiszter döntése értelmében 120 önkormányzat részesült pályázati úton vissza nem térítendő támogatásban. Komárom-Esztergom megyében ezen a jogcímen egyedüliként Oroszlány Város Önkormányzata részesült támogatásban, amelynek várható összege 750 ezer forint. A kedvezményezett önkormányzatok ezt az összeget az államháztartási adatszolgáltatások teljesítésében közreműködő dolgozók egyszeri elismerésére fordíthatják.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek