Kultúra
2018. szeptember 08.

Felvidéki saga

Érdekes író-olvasó találkozót szervezett csütörtökön az OKSZÍK-ban a helyi Rákóczi Szövetség. A megjelenteket - köztük Lazók Zoltán polgármestert - Nagy Csaba a civil szervezet elnöke köszöntötte.

A rendezvényen Szomolai Tibor Felvidéki saga című könyve került bemutatásra. A szerző Oroszlány testvérvárosában, Vágsellyén született, majd egy mátyusföldi faluban, Alsószeliben nevelkedett. Jelenleg Rimaszombatban él, írással csak a negyvenes évei végén kezdett el foglalkozni. Első cikkei az általa útjára bocsátott Fáklyavivő című lapban jelentek meg. Később ugyanezzel a címmel megírta első regényét, majd egy családi találkozó kapcsán megszületett a Felvidéki saga. A könyv mottója: Nehéz a Felvidéken magyarnak lenni?

Erre a gyakran felvetődő kérdésre nem adható egyszavas válasz. Talán ebből a regényből közelebb juthatunk az igazsághoz. A kötet egy nincstelen zsellérlány és az ő utódainak sorsa által a felvidéki magyarság hányattatásait mutatja be. Mindezt az egyszerű emberek szemszögéből, akik számára az csak újsághír, hogy valamelyik messze délen fekvő városban lelőtték a trónörököst, de az már véres valóság, hogy ennek következtében az egyik családtag odaveszett a fronton.

Angyal Mária története az ezeréves Magyar Királyság végnapjaiban, a XX. század elején kezdődik. Átéli és megszenvedi az I. világháborút, Trianont, a II. világégés borzalmait és a csehországi deportálást. A kommunizmus éveit, a prágai tavaszt, a bársonyos forradalmat, Csehszlovákia szétválását és Szlovákiának az Európa Unióba való belépését már az utódai élik meg. Minden hányattatás ellenére a néhai szegény asszony leszármazottai egy családi találkozó alkalmával elégedetten vethettek számot a múlttal, és bizakodóan tekinthetnek a jövőbe.

A nagy közönségsikert arató találkozó zárásaként az író dedikálta művét az érdeklődők számára.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek