Hír
2018. augusztus 16.

Ne etessék a madarakat!

Oroszlány Város Önkormányzata tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy a Labanc-patak alsó részén fekvő Malom-tóban – az ország sok más településén lévő állóvizekben kialakult helyzethez hasonlóan – a feleslegben lévő növényi tápanyagok, a magas nyári vízhőmérséklet, az alacsony vízmozgás és csekély mértékű friss víz utánpótlás hatására a különböző algafajok mennyisége a tó sekély vízében jelentősen megnőtt (algavirágzás).

Az algavirágzás lényegében egy természetes folyamat, és akkor játszódik le amikor az egyes algafajok szaporodásához kedvező, fentebb is említett körülmények együttesen állnak fenn. Ebből eredően a probléma megoldása is csak úgy lehetséges, hogy az algavirágzás bekövetkeztéhez feltételek közül azokba, amelyekre hatással tudunk lenni, megpróbáljunk a lehető leghatékonyabban, de az élővilág érdekeit szem előtt tartva beavatkozni.

Az Önkormányzat a Malom-tó vízminőségének javítása érdekében felvette a kapcsolatot a tavat üzemeltető VARIKONT Kft. szakembereivel, a TÁV-HAL Horgászegyesülettel, valamint a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal (továbbiakban: Hatóság), mint illetékes vízügyi hatósággal is.

Az algák gyérítésére felmerült megoldási javaslatként a klórmésszel (kalcium-hipoklorit) történő kezelés lehetősége, mellyel kapcsolatban kollégáim kikérték a vízügyi hatóság véleményét is. A vegyszerrel történő algairtás veszélyeztetheti a tó élővilágát, helytelen kijuttatás esetén a halállomány pusztulását is okozhatja. Mindezeken felül az algavirágzást csak rövid időre szünteti meg, a víz letisztulását követően az algák újbóli elszaporodása várható. Fenti okokból az algavirágzás megfékezése érdekében felkértem mind kollégáimat, mind a TÁV-HAL Horgászegyesület elnökét olyan megoldások keresésére, amelyek a tóban élő egyéb szervezeteket nem károsítják. A vízügyi hatóság hivatalos állásfoglalásáig a tó vizének klórmésszel vagy bármilyen egyéb algaölő szerrel való kezelését az élővizek védelme érdekében jelenleg Oroszlány Város Önkormányzata nem tervezi.

Mind a Malom-tó üzemeltetőjével, mind a horgászegyesület szakmai véleményével egyetértve, az Önkormányzat célul tűzte ki, hogy a tóba kerülő szerves anyag mennyiségét a lehető legjelentősebb mértékben csökkenteni kell. Ehhez kapcsolódva a horgászegyesület tagjai is – ebben az időszakban – mellőzni fogják az etetőanyag használatát.

Szintén hozzájárulhat a probléma kialakulásához és fennmaradásához, a tó környékén élő vízi madarak lakosság általi túlzott etetése is, ami egyrészt a madarak által el nem fogyasztott táplálék bomlásából, másrészt az elszaporodó madarak ürülékéből kerül a tó vizébe.

Természetesen – a tó partján sajnos rendszeressé vált – szemetelés is káros hatással lehet a vízminőségre. A Malom-tó vizének tisztasága, valamint a tó környezetének jó állapota közös érdekünk, ezért kérem a Tisztelt Lakosságot, hogy a tó környékén a vízi madarak etetését az őszi hűvösebb és csapadékosabb időjárás beálltáig szíveskedjenek mellőzi. Kérésem betartását mind a Horgászegyesület tagjai, mind Oroszlány Város Közterület-felügyelete ellenőrizni fogja!

Szintén a tóba kerülő szerves anyag mennyiségének csökkentése érdekében a horgászegyesület tagsága a VARIKONT Kft.-vel karöltve rendszeresen végzi a tó partján elburjánzott növényzet gyérítését és konténerrel való elszállíttatását, ugyanis a lehulló növényi részek is jelentősen hozzájárulnak a tó nagymértékű szerves anyag terheléséhez. A kutyapiszok horgászhelyekről való eltávolítása is a horgásztagokra hárul, ezért kérem a Tisztelt Kutyatulajdonosokat, hogy a sétáltatás során „keletkező” kutyapiszkot szedjék fel és a legközelebbi gyűjtőbe helyezzék el!

A víz minőségét javíthatja a tó vízének átkeverése, mechanikus levegőztetése is, mint például a víz forgatása szivattyúval, motoros vízi sportok – jet-ski, motorcsónak átmeneti engedélyezése, vagy akár a kajak-kenu sport aktívabb művelése is, ezért az Önkormányzat a vízminőség javítása érdekében az elmúlt napokban ideiglenes jelleggel engedélyezte 2 db jet-ski használatát a tavon annak érdekében, hogy a járművek a tó vizét átmozgassák. Úgy tűnik, hogy az eddigi, napi egyszeri beavatkozás a kívánt hatást teljes mértékben ugyan nem érte el, de rövid távon szemmel látható a vízminőség javulás.

Mindezek mellett biztosíthatom a Tisztelt Lakosságot, hogy a későbbiekre nézve meg fogunk vizsgálni minden olyan beavatkozási és szabályozási lehetőséget (vízutánpótlás növelése, szerves anyag terhelés csökkenetése, víz mechanikus levegőzetése), amelyek a problémát nem csak tünetileg kezelik, hanem lehetőség szerint mérsékelik, vagy akár meg is szüntetik, illetve a jövőben megakadályozzák a hasonló helyzetek kialakulását.

Lazók Zoltán polgármester


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek