Kultúra
2018. július 01.

Múzeumok Éjszakája

Akár egésznapos fesztivál programját is kitölthette volna, amit tíz órába sikerült sűríteni az ötödik alkalommal megrendezett Múzeumok Éjszakája rendezvényébe, aminek a Szlovák Tájház adott otthont szombaton.

Az Oroszlány Barátainak Köre, az OKSZÍK, a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat és az települési Önkormányzat által szervezett, illetve támogatott eseményt hagyományosan a Kridlovka ifjúsági zenekar koncertje nyitotta koradélután, majd Lazók Zoltán azzal köszöntötte a jelenlévőket, hogy ma már a tárlatok napi közelségünkbe kerültek, és a sporttól kezdve a képzőművészetig, a zenei témától az irodalomig, a mesevilágig, az ipartörténetig, a népművészetig, az őskortól, az ókoron keresztül napjainkig, szinte minden területnek megvan az a bemutatkozási lehetősége, amely betekintést nyújt az érdeklődőknek, és ez így van jól.

- A föld és az emberiség történelmének kiemelkedő korszakai és alkotásai elérhető közelségbe kerültek, s ezt a közeledést segíti a Múzeumok Éjszakája is, amelyen külön szeretettel üdvözlöm két testvértelepülésünk, Plochingen és Vágsellye küldöttségét. Köszönöm, hogy elfogadták a meghívást, és kiállításukkal, illetve aktív személyes közreműködésükkel hozzájárulnak a mai esemény sikeréhez – mondta a polgármester.

A pajtatárlaton a Hamvas Béla Gimnázium diákjai, Maria Liskova festőművész (Vágselye), Molnár Ágnes képzőművész, könyvillusztrátor és Anu Paflitschek képzőművész (Plochingen) munkáival ismerkedhettek a vendégek, miközben Ürmös Lászlóné versmondó, a Szíjj Irma Kamarakórus, a Bányász Népdalkör, a Bránicska szlovák nemzetiségi gyermek tánccsoport szórakoztatta a Múzeumok Éjszakája vendégeit.

A késő éjszakába nyúló kulturális barangolás során fellépett még többek között Birgit Knapp és Robert Paflitschek harmonikaművész, a KaDarka Társulat, Cservenák Erzsébet versmondó, volt könyvbemutató Danis Lídia színművésszel és Horváth Sándor zenésszel, koncert a Bran együttessel, miközben készült a kürtőskalács, a gulyás, és ízletes borok kóstolója színesítette a rendezvényt.

Egyébként tizenkilenc éve, 1999-ben indult francia példa nyomán Magyarországon a Múzeumok Éjszakája nevezetű kulturális program. A több száz helyszín között fél évtizede Oroszlány is megtalálható.

Az esemény képeit a Fotógalériában tekintheti meg!



Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek