Kultúra
2018. január 27.

Gitáros legenda a kávézóban

Szevasztok! Kérek mindenkit, hogy tegeződjünk, különben megsértődöm – ezekkel a szavakkal érkezett péntek este Molnár György „Elefánt” az oroszlányi művelődési központ Műélmény kávézójába Németh Nyiba Sándorral, a Magyar Kultúra Lovagjával, hogy életéről, s természetesen az Omega együttesről beszélgessenek.

A legendás gitáros gyermekkorában balett tanár édesanyjától táncolni tanult, majd a sikertelen balettfelvételit követően került az artistaképzőbe, ahol Somló Tamás csoporttársa volt. Zongorázott, trombitálni próbált, majd ennek kudarcát követően vette kézbe a gitárt.

A Decca zenekarban kezdte pályáját, ahol többek között Horváth Charlieval zenélt együtt. 1967-ben egy Balaton melletti koncerten figyeltek fel rá az Omega tagjai, és csábították magukhoz.

A 69 éves Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas gitáros-zeneszerző mesélt az elmúlt évtizedek lemezeinek keletkezési körülményeiről, az angliai kiruccanásokról, s arról is, hogy történetük legnagyobb közönsége előtt Portugáliában játszottak, amikor negyedmillióan tomboltak az Omega fellépésén. Molnár György „Elefánt” különösen büszke rekorder szerzeményére, az Időrabló című számra, ami minden idők legnagyobb példányban értékesített albumának a címadó kompozíciója. A lemezből világszerte több, mint egymillió darabot adtak el.

Természetesen szóba kerültek az elmúlt időszak tagok közötti feszültségek is. Mint elmondta, a zenekar öt éve ültette át dalait oratórikus formába, de a „templomi turnén” Mihály Tamás és ő nem akartak részt venni. A basszusgitárt azóta már Szöllössy Kati kezeli, de „Elefánt” több mint egy éve újra „főállású” tagja a bandának.

Természetesen szóba került az is, hogy mikor láhatja Oroszlány közönsége az Omegát, de erre a közeljövőben nem lesz lehetőség, hiszen idei koncertjeiket a költségek miatt csak olyan csarnokokban tudják megszervezni, amelyek befogadóképessége legalább 4 ezer fő.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek