Közélet
2018. január 14.

A nemzeti katasztrófa áldozatai előtt tisztelegtek Oroszlányban

1943. január 11-én kezdődtek a Don-kanyarban azok a harcok, melyek során a 2. magyar hadsereg mintegy 100-120 ezer katonája lelte halálát. Történelmünk eme sötét napjaira emlékeztek szombaton immár huszonegyedik alkalommal az evangélikus imateremben, a Rákóczi Szövetség oroszlányi szervezetének rendezvényén.

Nagy Csaba elnök köszöntötte a megjelenteket, aki szólt arról a Szabó Zsigmond honvédról, aki megjárta az orosz poklot, az eseményen kiállított fotóját és hadiládáját pedig a közelmúltban ajándékozta a család a szervezetnek.

Jányi Gusztáv vezérezredes 200 ezer katonáját 1942 áprilisa és júliusa között szállították ki a keleti front déli szakaszára. A gyengén felfegyverzett magyar hadseregnek 1943. elején a Voronyezs és Pavlovszk közötti mintegy 200 kilométeres arcvonalat kellett védenie – idézte fel a történéseket Kunstár Béla, a csákvári Esterházy Móric Általános Iskola történelemtanára, aki így folytatta: 1943. január 12-én a farkasordító hidegben, hosszas előkészítést követően indult meg a túlerőben lévő Vörös Hadsereg ellentámadása, mely során bekerítették és megsemmisítették a magyar alakulatokat. A túlélők rendezetlen csoportokban, magukra hagyatva próbáltak menekülni a földi pokolból. Nagy részük meghalt, megfagyott, eltűnt, vagy fogságba esett.

- Az utóbbi időben számos katonai temető létesült az egykori Szovjetunió területén, melyek a doni harcok során elesetteknek nyújtanak méltó nyughelyet, de sok áldozat ismeretlen helyen van, jeltelen sírban – fogalmazott Kunstár Béla.

A történelmi visszatekintést követően az ünnepség az evangélikus templom falán elhelyezett emléktáblánál folytatódott, ahol Farkas Etelka lelkész mondott imát, majd az önkormányzat nevében Rajnai Gábor alpolgármester és File Beáta jegyző, valamint a pártok, a civil és társadalmi szervezetek képviselői, a város lakói helyezték el az emlékezés koszorúit, virágait, mécseseit.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek