Önkormányzat
2017. október 18.

Ülésezett a testület

Két, a lakosság közbiztonságát közvetlenül érintő téma is szerepelt – többek között – a képviselő-testület keddi ülésén, ahol több mint egytucat napirendi pontot vitattak meg a döntéshozók.

Az Oroszlányi Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság és a Tatabányai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság 2016. évi tevékenységéről szóló beszámolóban olvasható, hogy 2017. szeptember 30-ig 248 káreseményhez kellett vonulniuk. Ez a 2016. évhez képest 67 %-kal magasabb érték, és még akkor is kiemelkedően magas, ha figyelembe vesszük, hogy a tűzátjelző berendezések téves jelzései adják a vonulások negyedét.

A tűzoltók a korábbi évekhez viszonyítva magasabb mértékben igényelték a hivatásos tűzoltók segítségét és a különleges szereket, mivel sok esetben kellett vízhiányos, illetve nagy kiterjedésű területeken kellett avartüzeket oltani, és a viharkárok okozta fakivágások során is gyakran kellett a kosaras gépjárművet igénybe venni. Az év során szorosan együttműködtek az Oroszlányi Rendőrkapitánysággal, az OMSZ Oroszlányi Mentőállomással, a közüzemi szolgáltatókkal, valamint az ipari park területén működő vállalkozásokkal.

Csekély, de aktív létszámmal működik a Polgárőr Egyesület. A csapat létszáma 27 fő, akik közül 10-15 polgárőrre lehet rendszeresen számítani. A település biztonsága érdekében a polgárőr egyesület a már eddig is kiváló kapcsolatait tovább erősítette a polgármesteri hivatallal és a kapitánysággal – folyamatos az információáramlás, ami megmutatkozik az eredményességi mutatókban is: 2016-ban a közterületi szolgálatban eltöltött órák száma több mint 3 ezer volt.

A részletes beszámolókat és a további előterjesztéseket a város weboldalán, a képviselő-testületi üléseknél tekintheti meg!


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek