Intézmény
2017. augusztus 18.

Ötszázmilliós fejlesztés a múzeumban

A „Majk és a Vértes turisztikai tevékenységeinek összehangolása az Oroszlányi Bányászati Múzeum komplex fejlesztésével” című TOP-os pályázattal 500 millió forintos támogatást nyert el Oroszlány, melyhez kapcsolódóan már aláírásra került a támogatási szerződés – állt többek között a csütörtöki testületi ülésen tárgyalt előterjesztésben.

A projekthez kapcsolódó beruházási és fejlesztési tevékenységek a LÜN Kft. által kerülhetnek lebonyolításra, mivel a társaság 128,7 millió Ft ÁFA visszaigénylésére jogosult, így nettó módon magasabb műszaki tartalom érhető el. A támogatási szerződés megkötését követően a pályázat előkészítő szakasza megkezdődött.

A korábbi kazánház épületének (fogadóközpont kerülne benne kialakításra) a függőleges teherhordó szerkezeteiben olyan mértékű korróziós károsodás (beázás, fagyhatásból eredő mállás, aprózódás) keletkezett, hogy azokat gazdaságosan javítani már nem lehet, ezért azt el kell bontani.

A személyfelvonó aknagépháznál a záró födémszerkezet több helyen károsodott, a kőszivacs elemek több helyen mállottak, a betonacéloknál jelentős korróziós károsodás alakult ki. A tetőfödémet ki kellene cserélni, a munkák elvégzéséig az épületet nem szabad használni. Az épület a balesetveszély elhárítását követően fennmaradhat, de a jelentős továbbépítése gazdaságossági okok miatt nem javasolt.

Az új épület(ek), épületrészek megtervezése, szükséges bontási tervek elkészítése, épületek energetikai tanúsítványának, látványterveinek elkészítése, megmaradó és felhasználható épületek felújításának integrálása az építési tevékenységbe, parkoló és utak (gyalogos, kerékpáros közlekedési útvonalak területen belül és a „Grófi úthoz” kapcsolódóan) tervezése, térvilágítás, kerítés, játszótér, szennyvízelvezetés tervezése, és ezek szükség szerinti engedélyeztetése kapcsolódik még a fejlesztéshez.

A projekt megvalósításához az önkormányzat előleget igényelhetett, melyet augusztusban el is utalt az államkincstár (15,5 milliót), emellett a LÜN Kft. is megkapta az 50%-os előleget a kivitelezési, fejlesztési elemekre (242 milliót), így a projekt támogatott tartalmának előfinanszírozása biztosított.

-Az előterjesztés teljes anyagát a www.oroszlany.hu portálon olvashatja-


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek