Kultúra
2017. január 30.

Ne habozz, lapozz!

Minél többen felfedezzék a könyvek varázslatos világát, ismerjék meg a korosztály számára íródott gyermekirodalmat, az olvasás, a fantázia határtalan lehetőségeit – ezzel a céllal hirdette meg immár 16. alkalommal a Ne habozz, lapozz! című gyermek olvasóakcióját az oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtár.

28 csapat, több mint 80 diákja követte végig az októbertől januárig tartó feladatsorokat, olvasta el a meghatározott könyveket, és a helyiek mellett dadi, kecskédi, szákszendi, valamint tatai fiatalok is beneveztek. Az egyéni, vagy 2-3 fős együtteseknek a három hónap alatt elolvasott könyvekkel kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolniuk, majd a tesztlapok értékelését követően alakult ki a helyezettek sorrendje.

Az eredményhirdetésre szombaton zsúfolásig megtelt a művelődési központ kamaraterme, ahol a főszervező Szlezákné Molnár Katalin, valamint Takács Tímea intézményvezető adta át a díjakat, ajándékokat.

Az ünnepi perceket aztán farsangi vígasság követett, érkeztek a jelmezesek, akikkel szemben hagyományos elvárás, hogy lehetőleg ne kölcsönzött ruhákban vonuljanak fel, hanem mozgassák meg fantáziájukat, s ragadjanak ollót, papírt, anyagot, tűt, cérnát, ragasztót, s szüleiket is vonják be a maskarakészítés munkájába. A legjobb jelmezeket háromfős zsűri bírálta el, de lehetett szavazni a bál szépére és közönségdíjasára is.

„Ne habozz, lapozz!” –olvasási verseny eredményei

3-4.osztály

  • 1.hely Könyvfalók / Oroszlányi József Attila Iskola, felkészítő: Gyurenka Ágota
  • 2.hely Suli rabjai / Gyermekotthon, Oroszlány, felk.: Tebeli Anett
  • 3.hely Picike pocakon pöckölt pockok / Gyermekotthon, felk.: Tebeli Anett

5-6.osztály

  • 1.hely Olvasó manók / Oroszlányi József Attila Általános Iskola, felk.: szülők
  • 2.hely Farkasbrigád / Gyermekotthon, Oroszlány, felk.: Molnár Melinda
  • 3.hely Agymenők / Öveges József Általános Iskola, Szákszend, felk.: Szekeres Enikő

7-8.osztály

  • 1.hely Májli / Kecskédi Nemzetiségi Általános Iskola, felk.: Nagyné Tóth Helga
  • 2.hely Könyvmoly kommandó / József A. Iskola, felk.: Agócsné Batta Katalin
  • 3.hely Olvasó manók / Öveges József Iskola, Szákszend, felk.: Szekeres Enikő

Könyves farsang jelmez eredmények:

Közönségdíjas: Fekete sereg lovagja

  • 1.hely Szörnyella de frász
  • 2.hely Múmia
  • 3.hely Kígyóbűvölő

Bál szépe: Sellőlány


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek