Kultúra
2016. október 11.

A lévai vadász

Ürge László, a CSEMADOK lévai alapszervezetének választmányi tagja volt a vendége és előadója hétfőn a Rákóczi Szövetség programjának, amelyen születésének 135. évfordulója alkalmából a felvidéki Léván született Kittenberger Kálmán Afrika-kutatóra, vadászíróra emlékeztek.

Kittenberger Kálmán 1881-ben született igen szerény körülmények között élő iparos család gyermekeként. Már gyerekkorában csúzlival, később kispuskával járta a Léva-környéki erdőket, mindenféle madárra és kisállatra vadászott, melyeket aztán természetrajz tanárának segítségével ügyesen preparált.

22 éves volt, amikor egy szerencsés lehetőség folytán kijuthatott Afrikába. Ebben az időben megtanult szuahéliül, és rovarokat, lepkéket gyűjtött. Később Tanganyika, Kenya és Uganda földjén szervezett expedíciókat, ahol a helyiek segítették, és megszerették a hihetetlenül elmés, gyorsan tanuló, kultúrájukat tisztelő fiatalembert.

Ekkoriban írta első munkáit az olyan állatok természetéről, mint az afrikai elefánt, az orrszarvú, a kafferbivaly, az oroszlán, a krokodil, vagy épp a leopárd. Ezen munkái is jól tükrözik, hogy Kittenberger nem a trófeákért ment Afrikába, hanem tanulmányozni az európai ember számára eladdig tökéletesen ismeretlen területek állatvilágát és természetrajzát.

Kittenberger itthoni tartózkodásai során - egyéb tevékenységei mellett - felvirágoztatta a Nimród vadászújságot, komoly szakmai lappá, s irodalmi igényű folyóirattá emelve az eladdig igen változatos minőségben megjelenő lapot.

Sajnos a világháborút követően, 1948-ban a nagy vadász sorsa megpecsételődött. Fegyvereit elkobozták, az 1956-os forradalom során pedig gyűjteményének nagy része is megsemmisült, végül nélkülözésben, nagy szegénységben halt meg 1958-ban.

A Kittenberger emlékest filmvetítéssel zárult.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek