Kultúra
2016. október 09.

Könyves hétvége a szabadban

Családok, alkalmi társaságok, gyermekcsapatok gyülekeztek szombat délelőtt a művelődési központban, hogy részt vegyenek az Országos Könyvtári Napok oroszlányi programsorozatának újabb rendezvényén, a szabadtéri könyves nyomkereső játékon.

A hat állomásból álló vetélkedésen a résztvevőknek az olvasással, az írással, illetve a könyvekkel kapcsolatos feladatokkal kellett megbirkózniuk – tájékoztatott Szlezákné Molnár Katalin gyermekkönyvtáros, főszervező.

Az indulók térkép alapján keresték fel többek között a falusi kultúrotthont, a tópartot, a szakközépiskolát, ahol a könyvtár munkatársai aláírásukkal igazolták a sikeres szereplést. A 2-3 órás, sétával egybekötött megmérettetést követően a művelődési központban meleg teával, zsíroskenyérrel várták a résztvevőket, akik oklevelet, sőt, ajándékokat is kaptak.

A sorozat zárásaként, vasárnap beiratkozási akcióval, rendkívüli nyitvatartással, kézműves foglalkozással és együtt olvasással zárulnak a Könyvtári Napok helyi eseményei.



Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek