Kultúra
2016. January 28.

„Így írnak Ők…” 2016-ban is

Hétfőn rendezték meg az Oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtár „Így írnak Ők...” sorozatának idei első beszélgetését Várady Eszter írónővel, az esztergomi Helischer József Könyvtár igazgatójával.

A pályájának a kezdete, mint sokaknak, szintén versírással kezdődött. Érdekes pillanat volt életében, amikor Nagy László költővel találkozott, s a megilletődöttségtől csak ennyit tudott mondani „én is szoktam verseket írni”. Nagy László ránézett, s így válaszolt: „maga prózát fog írni”. Ezt akkor elképzelhetetlennek tartotta.

A 80-as évek vége felé egyre több nyugati lektűr jelent meg nálunk. Egyre mérgesebben olvasta azokat, mert megbotránkozott sekélyes színvonalukon. „Hát ilyet én is tudok írni” -felkiáltással megírta élete első krimijét. Nagy felkészüléssel, gondos háttérmunkával született meg ez a mű, melyet még huszonnégy követett. Sükösd Mihály lektorálta és elragadtatottan ajánlotta kiadásra, anélkül, hogy tudta volna elsőkönyves író művét tartja a kezében. A könyv angolos álnéven jelent meg, az akkori elvárások szerint, s máig nem a saját nevét használja az írónő. Többek közt, mint Peter East, Peter Eastborough, Esther G. Wood, Peter Shark vagy Tom Higgins néven publikálták műveit. Választékos stílus, aprólékos háttérmunka jellemzi a könyveit. Ha a konfliktus helyzetet megtalálja, utána a szereplők gondos megválasztása következik, majd a helyszín meghatározása.

Sajnos a mai világban az íráshoz szükséges időt, a témában való elmerülést nagyon nehéz megteremteni – mesélte az alkotó, a szép számú közönség pedig élvezettel hallgatta az írónő előadásában egy-egy könyvének részletét.



Elérhetőségeink

  • Oroszlány Város Polgámesteri Hivatala
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek