Közélet
2015. november 18.

Ne gyújts rá!

A nemzetközi "Ne gyújts rá"- mozgalom világnapját minden év november harmadik csütörtökén tartják, melynek célja, hogy legyen az évben egy olyan nap, amikor a dohányosok nem gyújtanak rá, és a társadalom figyelme ráirányul a dohányzás és a passzív dohányzás veszélyeire.

A dohányzás évente közel 6 millió ember haláláért felelős világszerte, melyből közel 600 000-en a passzív dohányzás miatt vesztik életüket. A dohányzás a leginkább megelőzhető haláloknak számít, amely évente a felnőttkori halálozások 10%-áért felelős. Magyarországon évente több tízezer ember halálát hozzák összefüggésbe a dohányzással.

2013. február elejétől Magyarországon is elérhető az Országos Dohányzás Leszokás Támogatási Módszertani Központ által irányított ingyenesen hívható, leszokást támogató telefonos szolgáltatás (06-40-200-493). Tapasztalt és képzett szakemberek várják és segítik a motivált leszokni vágyókat, egy több hívásból álló telefonos tanácsadás során. 2014. januártól 86 tüdőgondozóban működik csoportos leszokás támogató foglalkozás is. A leteszemacigit.hu oldal szintén fontos információkat nyújt a leszokni vágyóknak.

A leszokás világnapján tehát fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet a megelőzés fontosságára. Országos szinten, a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet, Dohányzás Fókuszpontja keretén belül valósul meg az Óvodai Dohányzás Megelőzési Program és a „Ciki a cigi” Iskolai Program. Ezek a dohányzás megelőzésére irányuló programok elősegítik azt, hogy fiatalok ne szokjanak rá a dohányzásra, aktívan védekezzenek a passzív dohányzás ellen, valamint segítsék a dohányos szülők leszokását.

Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal, Népegészségügyi Főosztály


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek