Hír
2015. november 17.

Európai Antibiotikum Nap

2015. november 18-án kerül ismételt megrendezésre az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) kezdeményezésére az Európai Antibiotikum Nap.

A program célja a lakosság figyelmének felhívása és tájékoztatása az antibiotikumok felelős alkalmazásának szükségességéről, beleértve az indokolatlan használat elkerülését.

Az indokolatlan, helytelen és túlzott antibiotikum használat miatt az elmúlt években az antibiotikumoknak ellenálló baktériumok jelentek meg. Ez az egyik legnagyobb közegészségügyi kockázat a világon és ezen belül Európában is, amely ráadásul nem csak a beteg emberek gyógyítását, hanem az állategészségügyet is érinti.

Az antibiotikumok a baktériumokat pusztítják el, nem a vírusokat. 10-ből 9 esetben a torokgyulladást vírus okozza, ezekre nincsenek is hatással az antibiotikumok. A feleslegesen beszedett antibiotikumok csökkentik a fertőzés elleni hatékonyságukat, és nem használnak, amikor valóban szükség lenne rájuk. Ez lehetővé teszi a baktériumoknak az antibiotikumokkal szembeni ellenálló-képességének kialakulását.

Mi az antibiotikum?
Az antibiotikumok, vagy más néven antimikróbás szerek, olyan gyógyszerek, amelyek elpusztítják vagy meggátolják a baktériumok szaporodását a fertőzések legyőzésére emberekben, állatokban és néha növényekben.

Mit jelent az antibiotikum rezisztencia?
Amikor bizonyos antibiotikumok elvesztik a képességüket a baktériumok elpusztítására vagy a szaporodásuk meggátlására a baktérium antibiotikum-rezisztenssé válik. A rezisztens baktériumok túlélnek az antibiotikum jelenlétében és tovább szaporodva hosszabb lefolyású betegséget vagy akár halált okoznak.

Mit jelent az antibiotikumok „nem megfelelő” alkalmazása?

Ha az antibiotikumot indokolatlanul alkalmazzák:
a legtöbb megfázást és az influenzát vírusok okozzák, amelyek ellen az antibiotikumok NEM hatékonyak. Ilyen esetekben, állapotát antibiotikumok szedésével nem javítja: az antibiotikumok nem csökkentik a lázat vagy más tüneteket, például a tüsszentést.

Ha az antibiotikumot helytelenül alkalmazzák:
ha lerövidítik a kezelés időtartamát, csökkentik az adagot, nem tartják be a megfelelő adagolást (a gyógyszer naponta egyszeri szedése az előírt napi 2-3-szori adag helyett), szervezetében nem lesz elegendő gyógyszer (hatóanyag), és a baktériumok túlélnek és rezisztenssé válhatnak.

Mindig tartsa be az orvos antibiotikumok szedésével kapcsolatos utasításait.

Milyen betegségeket okoznak a rezisztens baktériumok?
Az ún. multi (több gyógyszerrel szemben) rezisztens baktériumok a fertőzések számtalan formáját okozhatják: húgyúti fertőzés, tüdőgyulladás, bőrfertőzés, hasmenés, véráramfertőzés. A fertőzés helye a baktériumtól és a beteg állapotától függ. A beteg hosszabb ellátást, valamint alternatív és drágább antibiotikumokat igényelhet, amelyeknek súlyosabb mellékhatásaik is lehetnek.

Mit kell tennie a betegnek a probléma megoldására?
  • Kövesse az orvos utasításait antibiotikumok alkalmazásával kapcsolatosan.
  • Ha lehetséges, előzze meg a fertőzéseket védőoltásokkal.

  • Rendszeresen mosson kezet és mossa meg a gyermekei kezét, tüsszentés vagy köhögés után, mielőtt valamivel vagy valaki mással érintkezne
  • Mindig orvosi javaslatra szedjen antibiotikumot, ne használja fel a megmaradt vagy vény nélkül kapott antibiotikumokat.
  • Kérdezze meg gyógyszerészét, mit tegyen a fel nem használt, maradék gyógyszerrel

Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal, Népegészségügyi Főosztály


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek