Közélet
2015. október 05.

Állatok Világnapja

Állatbarátok és kedvenceik felvonulásával vette kezdetét vasárnap délután az Állatok Világnapja alkalmából megrendezett oroszlányi programsorozat.

File Beáta jegyző nyitóbeszédében arra emlékeztetett, hogy október negyedikét azért választották a jeles napnak, mert ez Assisi Szent Ferencnek, az állatok és a természet pártfogójának is az ünnepnapja. Assisi Szent Ferenc (1182-1226), olasz katolikus szerzetes és prédikátor volt, a ferences rend megalapítója.

Ezen a napon az állati lét minden formájáról megemlékezünk 1931. óta, és a nap üzenete, hogy éljünk harmóniában a minket körülvevő élőlényekkel és a természettel.

Az esemény keretében hirdettek rajzpályázatot a gyerekeknek, szerveztek bemutatókat és kutyaszépségversenyt a kis- és a nagytestű kedvenceknek, de az állatsimogatótól kezdve a játszóparkig, a kutyapszichológustól az arcfestésig, „tetoválásig”, sok-sok minden szolgálta a kilátogatók idejének hasznos eltöltését, miközben megismerkedhettek az örökbe fogadható kutyusokkal is.



Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek