Kék hírek
2015. szeptember 09.

Három gyanúsítottból csak egy védekezhet szabadlábon

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a két férfit, akiket 2015. szeptember 5-én állítottak elő az oroszlányi rendőrök. A 25 éves F. Tamást azért vette őrizetbe a rendőrség, mert a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint lőszereket és fegyvereket hozott be Szlovákiából Magyarországra. A géppisztolyt, a maroklőfegyvert, a hangtompítót és a 90 darab lőszert abban a kocsiban találták a rendőrök, amelyben a 25 éves férfi utazott, és amelyet a 24 éves B. Gyula vezetett.

Róla az is kiderült, hogy a járművezetés megkezdése előtt kábítószert fogyasztott. Ellene lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntette, kábítószer birtoklása vétség és járművezetés bódult állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Oroszlányi Rendőrkapitányság, míg F. Tamást lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntette és kábítószer birtoklása vétség elkövetésével gyanúsítja a rendőrség.

A nyomozás során az oroszlányi rendőrök még aznap előállították B. Gyula édesapját is, a gyanú szerint ugyanis a lefoglalt fegyverek az ő tulajdonát képezték. A 44 éves B. Gyula otthonában és az általa üzemeltetett vendéglátóhelyen házkutatást tartottak a nyomozók, ahol kábítószergyanús fehér port és drogfogyasztáshoz használható eszközöket találtak. Az apát lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntette és kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök. Őt szintén őrizetbe vette az Oroszlányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya, míg fia az ellene folyó büntetőeljárás ideje alatt szabadlábon védekezhet.

KEM-RFK


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek