Hír
2015. március 22.

Nagytakarítás, virágosítás az Óvárosban

Milyen szép lett! Teljesen másként mutat! – simogatták meg a tekintetek szombaton a Malomsori Óvoda környékét Oroszlányban, miután a szülők, gyerekek és a természetjáró OSE-Kószák húsz tuját, 10-10 babérbokrot és berkenyét, valamint hat barkafát ültettek el. Ezeknek a növényeknek a költsége az önkormányzat büdzséjét terheli, de az Ida Virág Kft. felajánlásának köszönhetően az ovi udvarának kis virágágyásaiba további 60 egynyári Erika is kerül.

Mindeközben az Arany János Iskola egykori épületének környezetében a triatlonos ORTRI fiataljai szorgoskodtak lapátokkal, seprűkkel, zsákokkal, egyszóval „nagytakarítottak”, gyűjtötték a szemetet. Mint Németh Gábor alpolgármestertől megtudtuk, a szombati óvárosi szépítés a valamikori iskola funkcióváltó felújítását végző Oroszlányi Szolgáltató ZRt. társadalmi szerepvállalási programjának egy eleme, melyhez felajánlotta segítségét az Oroszlányi Sportegylet Természetjáró Szakosztálya, s hozzájuk szinte hívó szó nélkül csatlakozott az ORTRI.

A Kószák vállalása – mondta el ifj. Tassi József, az OSZ Zrt. munkatársa, egyben a szakosztály tagja – magától értetődő volt, hiszen tevékenységük, a túrázás, terepfutás és hegyi kerékpározás szorosan köti őket a természethez, ezért évi egy-két alkalommal maguk is szerveznek valamilyen környezettisztítási, környezetszépítési napot. A társadalmi szerepvállalási program kiadásait az önkormányzat finanszírozza, míg az „élő munkát” az OSZ ZRt. biztosítja. A folytatásban szerepel még munkaügyi, vállalkozói fórum, pályaválasztási tájékoztató, valamint kulturális rendezvény szervezése is.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek