2015. január 27.

Továbbtanulás - ösztöndíjjal

László Kálmán szákszendi polgármester kezdeményezte, hogy újra legyen rendszeres a párbeszéd a kistérség településvezetői között. Hétfőn délelőtt Lazók Zoltán oroszlányi polgármester Molnár István tanácsadóval a bevezetni tervezett középfokú ösztöndíjrendszerről tájékoztatta Bokod, Szákszend, Kecskéd és Kömlőd első emberét.

Mint elhangzott, Oroszlány és vonzáskörzete területén rendkívül nagy jelentősége van annak, hogy a megfelelő szakmai tudás birtokában a munkaerőpiacon meglévő versenyhelyzetben szükséges helytálláshoz a megfelelő képességekkel rendelkező fiatalok kerüljenek ki a szakképző intézményből. E cél illeszkedik az ipari parki cégek igényeihez is, hiszen az oroszlányi vállalkozások tárt karokkal várják a képzett, helyben és környéken lakó munkaerőt. Rendkívül fontos tehát, hogy az intézmény olyan szakmákban bocsásson ki megfelelő szakmai képzettséggel rendelkező fiatalokat, amely szakmák összhangban vannak a munkaerőpiac mindennapi igényeivel. A helyi munkaerő képzettsége, felkészültsége alapul szolgál a magas hozzáadott értéket képviselő, fejlett technológiák nemcsak megtartásához, de letelepítéséhez is. A szakképzett munkaerő biztosítása tehát kulcsfontosságú a város gazdasági, demográfiai fejlődése és versenyképességének megtartása érdekében.

Az elképzelések szerint ösztöndíjban részesülnének jövedelmi helyzettől függetlenül az oroszlányi középfokú oktatási intézmény szakiskola szakképzési évfolyamán az első szakképesítésre felkészülő, nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő, hiány szakképesítést tanulók. Az ösztöndíj mértéke az első szakképzési évfolyam első félévében tanulónként egységesen 10.000 Ft/hó. Az első szakképzési évfolyam második félévétől kezdődően, és a további félévekben, ha a tanulmányi eredmény
a) 3,00 és 3,5 között van 15.000 Ft/hó
b) 3,51 és 4,0 között van 20.000 Ft/hó
c) 4,01 és 4,5 között van 25.000 Ft/hó
d) 4,51 és 5,0 között van 30.000 Ft/hó

Az ösztöndíjprogramban részt vevő tanulók a végzéstől számított 3 évig részt kell, hogy vegyenek Oroszlány város szakmai pályakövetési rendszerében. A város által folyósított összeg nem érinti 328/2009. (XII. 29.) Korm. rendeletben foglaltakat a szakiskolai tanulmányi ösztöndíjról (azaz azt meghaladó juttatás).


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek