Szavazzon az oroszlányi kerékpárútra!
Magyar Kerékpárosklub pályázatára március 19. és április 4. között 46 pályázat érkezett
Mini portré - Bogács Hajnalka
a Gyermek Néptánc csoport vezetője
A munka ünnepe
A közhiedelem szerint május elseje kommunista ünnep, azonban története régebbre nyúlik vissza
Kvíz - Fermentálás
Civil- és sportcélú pályázatok eredményei
A Képviselő-testület idén is pályázatot írt ki civil- és sport célok megvalósítását szolgáló önkormányzati támogatás elnyerésére
Döntés javaslatokat egyeztettek
Lazók Zoltán polgármester 17 napirendhez kapcsolódó döntés tervezetét egyeztette az oroszlányi képviselő-testület tagjaival
Tűrhetetlen a tó körüli állapot
Az erőműi tó környékén kialakult nagy turista áradattal kapcsolatos megoldási lehetőségek átbeszélésére került sor
Kosarasaink ismét vereséget szenvedtek
Az OSE Lions a sorozatban öt győzelmet számláló, az alsóházat vezető Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét vendége volt
A Bagócs-tanítványok ismét kitettek magukért
Az oroszlányi súlyemelők ismét kiválóan szerepeltek
Egy napon belül rendőrkézen
Az oroszlányi rendőrök őrizetbe vették a lopással gyanúsított férfit
Történelmi emlékezet
310 éve, 1711. április 29-én Nagykárolyban írta alá Károlyi Sándor és Pállfy János a Rákóczi-szabadságharcot lezáró békét
Útfelújítások 1
Rangos kerékpárverseny
A Tour de Hongrie kerékpárverseny oroszlányi szakaszának teendőivel kapcsolatos megbeszélésre került sor szerdán délelőtt
Megemlékezés a sírkertben
A Magyarországi Szlovákok Himnuszával vette kezdetét az a megemlékezés
Szombattól már így lehet buszozni
Visszatér az első ajtós felszállás és a fedélzeti jegyértékesítés a Volánbusz járatain
Tulajdonos kerestetik, avagy Kié ez a könyvespolc? 21. - Gregus Józsefné
Függönyt fel! – kalandozások a színház világába
Játékos helytörténet 53. - Online sorozat játékkal
Könyves Bütykölde - Papír pörgettyű
Pénteki kakukktojás - Képes fejtörő
Ne mondj csütörtököt!
Mesék a Gyerekkönyvtárból 24. - Ejtőernyős a sivatagban
Mesélő Molnár Tímea
Heti Füles
Oroszlány, Népekbarátsága u. 37. szám mellett 9 db párhuzamos parkolóhely építése
Kivitelező kiválasztása
Oroszlány, József Attila közben 17 db parkolóhely építése
Kivitelező kiválasztása