2016. október
A hétvégén az Oroszlányi Judo Club versenyzői a felvidéki Gútán vettek részt nemzetközi versenyen
2016. október 18., kedd
Ipari Park bővítésével kapcsolatosan júniusban számoltunk be az ún. Tudományos és Technológiai Park (TTP) cím megszerzésének lehetőségéről
2016. október 17., hétfő
Pénteken délután tartotta meg az Önkormányzati Szociális Szolgálat a szegénység elleni küzdelem világnapjához kapcsolódó gyűjtését
2016. október 17., hétfő
A Komárom-Esztergom Megyei Államigazgatási Kollégium soron következő ülésének ismét a kormányhivatal volt a házigazdája
2016. október 17., hétfő
Egész szezonos kupasorozatot írt ki a 2016-os évre az autósport szövetség
2016. október 17., hétfő
Peter Srámek adott nagysikerű koncertet szombaton az oroszlányi szlovákok emléknapjának programjában
2016. október 16., vasárnap
1701-ben érkeztek Oroszlányba az első szlovák telepesek Nyitra, Pozsony és Terencsén megyéből
2016. október 16., vasárnap
Október harmadik hetében az olaszországi Montichiari adott otthont a 8. WUKF Karate Európa-bajnokságnak
2016. október 15., szombat
Október 15-én kezdődik és december 10-ig tart az az országos akció
2016. október 14., péntek
Október 15. a látássérültek nemzetközi napja, a fehér bot napja
2016. október 14., péntek
November 8-ig tart a két nagy népszámlálás közötti lakosságfelmérés, vagyis a mikrocenzus
2016. október 14., péntek
Csütörtök délután köszöntötték az idősek gondozóházának szépkorú lakóit az Idősek Világnapja alkalmából
2016. október 13., csütörtök
2016. november 1-jei munkaszüneti nap miatt a megye valamennyi kormányablakában és okmányirodájában az ügyfélfogadási rend változik
2016. október 13., csütörtök
2016-ban új versenysorozat indult Magyarországon
2016. október 13., csütörtök
Oroszlány Város Önkormányzata és Magyarország piacvezető pályázatíró cége, a Goodwill Consulting Kft. pályázati tájékoztató napot szervezett szerdán
2016. október 13., csütörtök
A fogyasztói árak szeptemberben átlagosan 0,6%-kal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban
2016. október 12., szerda
Ürge László, a CSEMADOK lévai alapszervezetének választmányi tagja volt a vendége és előadója hétfőn a Rákóczi Szövetség programjának
2016. október 11., kedd
Vadászati földtulajdonosi közösség összehívásának hirdetménye
2016. október 11., kedd
Kutyás felvonulással vette kezdetét vasárnap délután az Állatok Világnapja alkalmából tartott rendezvény
2016. október 10., hétfő
A tesztidőszakot követően, mától Ön is igénybe veheti az oroszlany.hu új szolgáltatását
2016. október 09., vasárnap
Két év múlva lesz száz esztendeje, hogy elkészült az első magyar film
2016. október 09., vasárnap
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságon a napokban folyatódtak a határvadász-képzésre jelentkezők felvételi eljárásai
2016. október 09., vasárnap
Családok, alkalmi társaságok, gyermekcsapatok gyülekeztek szombat délelőtt a művelődési központban
2016. október 09., vasárnap
Jó pár tízemeletes lakótömb van Oroszlányban, de a legszebb vitathatatlanul a Népek barátsága utca 33
2016. október 07., péntek
Az 1848-49-es szabadságharc, az aradi vértanúk emléke óriási erkölcsi és eszmei erőt képvisel ma is
2016. október 07., péntek
Régóta szorgalmazták az állatbarátok egy kutyafuttató létesítését
2016. október 06., csütörtök
Az Állatok Világnapját 1931 óta ünnepeljük
2016. október 05., szerda
Büntető feljelentést tett ismeretlen tettes ellen az oroszlányi játszótereket üzemeltető VARIKONT Kft.
2016. október 04., kedd
2016. június–augusztusban a munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 77 ezer fővel 227 ezerre esett vissza
2016. október 04., kedd
Viszonylag fiatal a mi könyvtárunk, ezért a szó klasszikus értelmében vett könyvritkaságokkal nem rendelkezünk
2016. október 04., kedd
Találatok száma: 67 db