2017. február
Oroszlány a térség, de inkább az ország legjelentőségteljesebb ipari parkját tudhatja magáénak
2017. február 28., kedd
Majdnem kútba esett a tudósító bejutása az Oroszlány Barátainak Köre által rendezett hétfői asszonybálba, ahol előírás volt a maskara viselése
2017. február 28., kedd
A Kúria jogerős ítélete szerint az oroszlányi képviselő-testület 2015-ben jogszabályellenesen állapította meg a polgármester illetményét
2017. február 27., hétfő
A gyermekekkel és a gyermekvédelemmel foglalkozó szakemberek találkoztak hétfőn Oroszlányban
2017. február 27., hétfő
Oroszlány második éve tagja a Tata és Környéke Turisztikai Egyesületnek az együttműködésnek köszönhetően két darab LED televízió érkezett hétfőn
2017. február 27., hétfő
Ideális időben került sor az ötödik alkalommal megrendezett Farsang Farka nevet viselő programsorozat nyitóeseményére
2017. február 27., hétfő
Szép számú nézősereg látogatott ki a hazai bajnokira a Baja ellen
2017. február 26., vasárnap
Az Országgyűlés 2000. június 16-án hatályba lépett határozatával minden év február 25-ét a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjává nyilvánította
2017. február 26., vasárnap
Szalagavatójuk alkalmából ünnepelték a végzős diákokat pénteken
2017. február 25., szombat
Ez egy boldog kiállítás
2017. február 25., szombat
A Német-Nyíres dűlők, valamint az Erőműi-tópart keleti oldalán fekvő területek ingatlanhasználói jogosultak és kötelesek a hulladékkezelési közszolgáltatást igénybe venni
2017. február 25., szombat
Míg tavaly 17, addig pénteken már 28 fajta édes finomság sorakozott a Rákóczi kultúrotthon asztalain
2017. február 25., szombat
Farsangi mulatságot tartott az Örökifjak Nyugdíjas Klub városi csoportja
2017. február 25., szombat
Nagy érdeklődés kísérte az oroszlányi Rákóczi Szövetség csütörtöki összejövetelét
2017. február 24., péntek
Nem túlzott tavaly februárban Bogár Attila, a BorgWarner Turbo üzletágának ügyvezető igazgatója
2017. február 22., szerda
Kedden értékelte az elmúlt évi tevékenységét és megfogalmazta 2017. évi célkitűzéseit a megyei Balesetmegelőzési Bizottság
2017. február 22., szerda
Tavaly ősszel indították útnak első alkalommal a játékot
2017. február 22., szerda
Az Oroszlányi Ipari Parkban – a 2016. évi bővítésig - 14 cég végzett termelő-, illetve szolgáltató tevékenységet
2017. február 21., kedd
Jól szerepeltek a közelmúltbeli megyei diákolimpián az Oroszlányi Judo Club versenyzői
2017. február 21., kedd
A szegedi Axill Kft. 130 millió forintért megvásárolta az oroszlányi önkormányzat ingatlankezelőjétől a Béke Szállót
2017. február 21., kedd
Nem kedvezett a tavalyi időjárás a szőlőknek
2017. február 19., vasárnap
Megkezdődött szombat délelőtt Lazók Zoltán polgármester kezdeményezésére a ' 48-as ligetben található Kossuth Lajos szobor felújítása
2017. február 18., szombat
Március 6-ig látogatható Zámbó Kornél kiállítása
2017. február 18., szombat
Műemlékvédelmi és régészeti konferenciát szervezett pénteken a regionális örökségturizmus fellendítéséért a Vértesi Erdő Zrt. Majkon
2017. február 17., péntek
Együttműködési megállapodást kötött a TSZC Eötvös Loránd Szakgimnáziuma a Vörös István Hagyományőrző, Kulturális és Sport Alapítvánnyal
2017. február 17., péntek
Az Északdunántúli Vízmű Zrt. örömmel tájékoztatja Fogyasztóit, hogy elindult online ügyfélkapcsolata
2017. február 17., péntek
Az egyéni vállalkozóknak és az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyeknek februárban kell benyújtaniuk 2016-ról szóló személyijövedelemadó-bevallásukat
2017. február 17., péntek
Megismerem – Megszeretem – Megőrzöm” címmel rendeztek vetélkedőt
2017. február 16., csütörtök
Egyeztető megbeszélésen vett részt csütörtökön Füredi András, a tavalyi bányásznapi Oroszlány Rallye szervezője
2017. február 16., csütörtök
Akinek még nincs, érdemes ügyfélkaput nyitnia, hogy adóügyei nagy részét egyszerűbben, kényelmesebben intézhesse
2017. február 16., csütörtök
Találatok száma: 56 db