A legnagyobb közösségi weboldal erejét és hatásosságát bizonyítja, hogy több mint 50 ezer embert ért el 24 óra alatt az az oroszlányi akció, amit szombaton délután indítottak a portálon.

„Ha nincs kabátod, vigyél egyet, ha van fölösleges, hozzál egyet” – ezzel a szlogennel várták az adományozókat vasárnap reggeltől a szervezők, akik egy fővárosi kezdeményezést adaptáltak a helyi viszonyokra. A meleg holmival a rászorultakat kívánták segíteni.

Immár többedik alkalommal szerveződik jótékonysági megmozdulás a közösségi oldalon. Mint arról beszámoltunk, karácsony előtt több mint 30 vállalkozó és magánszemély támogatásával 120 adag székelykáposztát főztek a főtéren a település szépkorú lakóinak, vasárnap este pedig egy vendéglátó egység indított akciót a Facebook-on, aminek vezetője szeretne segíteni a rászorultakon.

Hétfőtől várják délutánonként 2 és 3 óra között az étterembe mindazokat, akik szeretnének a nagy hidegben kicsit megmelegedni, egy forró teát meginni, valamint egy tartalmas egytálételt elfogyasztani.

2017. január 09., 06:50