Bár kevesebben, mint tavaly, de így is közel 130-an érkeztek csütörtökön a Vöröskereszt és az Oroszlányi Önkéntes Tűzoltó Egyesület hagyományos óévbúcsúztató véradására a művelődési központba.

A Nagy Péterné területi felelős és Tyukodi József egyesületi elnök által szervezett eseményen a helyiek mellett a járás több települését is képviselték azok az önkéntesek, akik valamennyien arra vártak, hogy segíthessenek rászoruló embertársaikon.

A hagyományos, rendhagyó óévbúcsúztatón évek óta szokás, hogy véradókat asztalhoz invitálják, ahol idén pincepörkölt és forralt bor várta mindazokat, akik nemcsak képletesen nyújtották segítő kezüket.

A szervezők kiemelten köszönik Takács Tímeának, az OKSZÍK igazgatójának, hogy biztosította a helyszínt, Tóth Bélának, Aszódi Györgynek, Szlezák Ákosnak, Havasi Lászlónak, Purger Józsefnek, Bata Attilának, valamint Kolcsár Ildikónak a közreműködést és támogatást, az ifjúsági csapatnak pedig a felszolgálásban nyújtott segítséget. Nélkülük nem lehetett volna ilyen sikeres a csütörtöki program.

2016. december 30., 09:05