Ünnepi istentisztelet keretében mutatták be vasárnap délelőtt az oroszlányi evangélikus hívőknek azt a 224 éves oltárképet, aminek restaurálását az önkormányzat közel kétmillió forinttal támogatta.

Farkas Etelka lelkész köszöntötte megjelenteket, köztük a város önkormányzatának és társadalmi szervezeteinek képviselőit. Szemerei János püspök igehirdetését követően a közösség közgyűlésére került sor Sztruhár András egyházi munkás levezetésével, aki felidézte a közösség, a templom, valamint az oltárkép történetét.

Harmathi Béla, az országos evangélikus múzeum igazgatója a mű helyreállítási munkáiról is szólt, amit Tordainé Bucsi Ágnes festőrestaurátor művész végzett nagy szakértelemmel, majd Lazók Zoltán polgármester a következő gondolatokkal ajánlotta a megújult képet: Én azt kívánom magam és önkormányzatunk nevében a gyülekezet tagjainak, hogy merítsenek hitet, erőt ebből a jelképből mindennapjaikhoz, és még évszázadokig legyen támasza ez a csodálatos mű az evangélikus hívőknek.

Mint arról a feljegyzések tanúskodnak, több mint 300 éve, 1702-ben már állt az a kezdetleges, inkább gyülekezeti háznak nevezhető, torony nélküli épület a mai evangélikus templom helyén, ahol a szlovák nyelvű hívők letelepedését követően azonnal megalakult az egyházközség, és ettől kezdve Oroszlány története sok területen egybeesik az evangélikus egyház történetével.

A jelenlegi épület születése az 1786. márc. 27-i alapkőletétellel kezdődött, és 1787 szeptemberében fejeződött be. A templom 1792-ben készült oltárképe az Olajfák hegyén imádkozó Jézust a három alvó tanítvánnyal ábrázolja, s ez az 1994-es oltárrekonstrukció során az oltártér bal oldalára került.

A gyülekezet régi vágya volt a mű rendbetétele, amire egyházuktól közel 2 millió forintot nyertek el pályázaton, miközben több mint 700 ezer forinttal maguk is hozzájárultak a restauráláshoz.

A dísz fakeret megújításához további 1,8 millió forintra volt szükség, ezért fordultak önkormányzathoz. A testület méltányolta a közösség Oroszlány életében betöltött szerepét, évszázados hagyományait, így támogatandónak tartotta a kezdeményezést.

2016. december 04., 19:57