Lazók Zoltán polgármester köszöntötte elsőként szerda délután, a Bányász Népdalkör előadását követően a térség véradóit a Bányász Klubban.

- A Magyar Vöröskereszt országunk legnagyobb múlttal és gyakorlattal rendelkező szervezeteként a mozgalom hét alapelvének szellemében végzi munkáját. Az emberiesség, pártatlanság, semlegesség, függetlenség, önkéntesség, egység és egyetemesség mind olyan fogalmak, amelyek hűen szolgálják a rászorultakat, az elesetteket – mondta Oroszlány településvezetője.

Bognár Ferenc, a szervezet megyei elnöke felidézte a 135 évvel ezelőtti magyarországi Vöröskereszt megalakulását, majd szólt arról, hogy a Magyar Vöröskereszt 1988-óta ünnepeli a véradók napját november 27-én, idén 28. alkalommal.

Bercsényi Cecília, a megyei vérellátó főorvosa az adatokat ismertetve arra hívta fel a figyelmet, hogy tavaly 15400 véradó anyagát dolgozták fel, míg idén eddig 13600-an vettek részt az akciókban. Az oroszlányi térségben eddig 1293-an jelentek meg véradásokon, és még hátravan a december 30-i, évzáró alkalom.

Ezt követően Brunner Róza városi elnök és Nagy Péterné titkár szólította a rekordereket, és sokszoros véradókat, akik emlékéremmel és elismerésekkel térhettek haza. Többen is elérték a bűvös 100-as határt. Rauch István és Hajós Tibor (több mint 300), Hrubi Béla (289), Butka Zoltán (135), Kristyák István (119) és Koleszár Szilárd (101) alkalommal adott vért.

A Véradóbarát Munkahely címet – többek mellett – idén az oroszlányi ipari parkban lévő GE Water and Process Technologies Hungary Termelő és Szolgáltató Kft. nyerte el.

2016. december 01., 09:52