Van ok a büszkeségre, foglalható össze Nagy Csaba elnöki beszámolójának lényege, ami szombaton hangzott el a Rákóczi Szövetség oroszlányi szervezetének évzáró rendezvényén, amelyre megtelt a művelődési központ kamaraterme.

A vendégek között Lazók Zoltán polgármester mellett ott volt Rajnai Gábor és Németh Gábor alpolgármester, File Beáta jegyző, valamint Emődi Ferencné, járási hivatalvezető is.

A közösség létszáma elérte a száz főt, amit kiegészít a húsz taggal működő ifjúsági tagozat – sorolta az elnök, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy az utóbbi időben komoly mértékben kibővült tagság mellett, 25 saját, illetve 16 vendégprogramjuk bizonyítja meghatározó helyüket a közéletben való megmérettetés során.

Az önkormányzati támogatásnak, sikeres pályázataiknak, a támogatók hozzájárulásának köszönhetően több mint 1 millió forintból gazdálkodhattak az idén, és ezt az összeget kiegészítette Rákóczi Szövetség országos elnökségének 300 ezer forintos pénzbeli, valamint 600 ezer forint értékű könyvadománya.

Az évzáró összejövetel második részében Nagy Csaba ismertette a 2017. évi programtervezetet, végül elismerések átadására került sor. A Pro Probitate kitüntető oklevelet a szervezet kiemelt támogatásáért, a közösségi életet segítő aktív részvételért Szemeti Ferenc, a Florance Virágbolt és az Alaszka Metál Kft. képviselője vehette át, míg Hún Bélánét 20 éven át végzett kiemelkedő tevékenységéért jutalmazták.

Az eseményt Simonics László (tárogató), valamint a Takács Tímea vezette Városi Énekkar fellépése tette emlékezetesebbé.

2016. november 27., 08:26