Büntető feljelentést tett ismeretlen tettes ellen az oroszlányi játszótereket üzemeltető VARIKONT Kft. – tájékoztatott kedden Árva Ferenc, a társaság megbízott vezetője.

Az önkormányzat az idei évben végeztette el tizenegy játszótér felújítását és jogszabályban előírt szabványosítását, közel tízmillió forintért. A munkálatok során megújultak, illetve újrafestésre, cserére kerültek a korábban megrongált, elhasználódott eszközök, többek között a képen látható Szeptember 6. utcai játszótéren is.

Hétfőn, a rendszeres heti felülvizsgálat, illetve hulladékszállítás során észlelték és jelezték a munkatársak, hogy a játszóeszközöket ismeretlen tettesek megrongálták (fehér festékkel lekenték, illetve a homokozó melletti karókat kirugdosták.) – ezért született a feljelentés.

2016. október 04., 13:52