A Párizshoz közeli Yerres-ben egy tér és egy kis utca is őrzi II. Rákóczi Ferenc nevét. A névválasztásnak fontos történelmi háttere van: a településen, a kamalduli szerzetesrend kolostorában élt a fejedelem 1715 és 1717 között. Itt írta meg emlékiratait és a magyar szabadságharc történetét.

Tiszteletére Yerres városa – korábbi nevén Grosbois – magyar támogatással emlékoszlopot állított fel, majd 2010-ben itt lett elhelyezve Borsi Antal sárospataki szobrászművész alkotása, amely a fejedelem bronzba öntött arcmását, valamint talapzatába vésve jelképes szívét ábrázolja. A régióban élő magyarok minden év szeptemberében (idén 17-én) emlékünnepséget szerveznek, ami a Saint-Honest templomban misével veszi kezdetét. A hétvégén megtartott eseményen Havas István atya méltatta a fejedelem nagyságát és emlékeztetett arra, hogy Rákóczi is a hitből, az imádságból élt, és merített erőt. Ezt fejezi ki híres jelmondata is: Istennel a hazáért és a szabadságért!

Az egyházi szertartás után az emlékhelyen ünnepi szónoklatokra került sor, ahol többek között Károlyi György, Magyarország franciaországi nagykövete; Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke és Lazók Zoltán Oroszlány polgármestere is beszédet mondott. A rendezvény koszorúzással folytatódott. Hazánkból a borsodi delegáció, valamint Oroszlány képviseletében Lazók Zoltán polgármester és Nagy Csaba a Rákóczi Szövetség városi elnöke helyezték el a megemlékezés virágait.

A nemzetközi kapcsolatok erősítését is célzó esemény magyaros ebéddel zárult a Grange au Bois kastélyban, ahol remek alkalom nyílt a baráti beszélgetésekre, konzultációkra. Ennek eredményeképpen Nagy Csaba meghívólevelet nyújtott át Károlyi Györgynek, Magyarország párizsi nagykövetének a 2017. évi Majki Rákóczi Napra, valamint városunk polgármestere meghívta Yerres elöljáróit az ünnepségre.

2016. szeptember 21., 06:27