Fennállásának százötödik évfordulóját ünnepelte az Oroszlányi Önkéntes Tűzoltó Egyesület vasárnap. A Flórián téren tartott koradélutáni megemlékezésen Tyukodi József köszöntötte a meghívott vendégeket.

Az egyesületi elnök szólt arról, hogy sokunknak egy-egy tűzeset, egy-egy megmentett élet csupán egy hír a médiában egészen addig, amíg bennünket is baj nem ér. Ekkor tudjuk ugyanis testközelből átérezni, hogy mennyire fontos a szervezett katasztrófavédelem és a tűzoltóság szerepe. A lánglovagoknak mind fizikailag, mind szellemileg felkészültnek kell lenniük, hogy a mentés során a feladatra, illetve egymásra is tudjanak figyelni. Ez a mentális készültség volt a fő szempont, amikor Tyukodi József hagyományteremtő céllal a környező települések tűzoltóit meginvitálta az első oroszlányi tóparti beszélgetésre, melynek célja egymás megismerése és a tapasztalatcsere. Az ünnepi beszédek és a koszorúzás után harsogva és szirénázva megindultak a tűzoltóautók a tópartra, ahol már javában zajlott a sportnap Mészáros István szervezésében.

A Malom-tónál kora reggeltől zajlottak az események, volt horgász- és főzőverseny, illetve kajakozás is. A sportnapot délután enyhe nyári záporok áztatták, de ez szerencsére nem szegte kedvét a rendezvényre érkezőknek, akik olyan látványos programokat nézhettek meg, mint a kutyás bemutató, a Hot-Iron, vagy a Judo. A későbbiekben többek között fellépett a HÉBÉ, a Bányász Koncert Fesztivál Fúvószenekar, koncertet adott a Szabyest és a nagy érdeklődésre számot tartó Dér Heni, aki táncosaival varázsolt forró hangulatot a hűvös éjszakába. A sport- és tűzoltó napot sötétedés után lézershow és a kajakosok mécseses felvonulása zárta.

2016. augusztus 22., 09:19