Az elmúlt napokban ismételten felbukkant két személy Tatabányán és környékén, akik vízműveseknek adták ki magukat és vízmérő ellenőrzésre, leolvasásra hivatkozva akartak bejutni az ingatlanokba.

A Tatabányai Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetése miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen, aki magát a Vízmű dolgozójának kiadva bement egy 88 éves tatabányai asszony lakásába, majd a sértett figyelmét elterelve eltulajdonította készpénzét.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság ismételten és nyomatékosan felhívja a lakosság figyelmét, hogy az udvarra vagy a lakásba csak a Vízmű által rendszeresített fényképes, sorszámmal ellátott, a személyazonosító igazolvánnyal együtt érvényes igazolvánnyal rendelkező szakembereket engedjenek be.

A rendőrség a hasonló bűncselekmények megelőzése érdekében kéri az egyedül élő időseket, hogy, ha szándékukban áll egy magát hivatalos személynek vagy szolgáltató alkalmazottjának kiadó idegen beengedése a lakásukba, kérjenek meg egy szomszédot, legyen jelen a látogatás alatt és ezzel egy időben tájékoztassák a rendőrséget is az ingyenesen hívható 107-es,112-es telefonszámon.

KEM-RFK

2016. július 22., 06:02