Az oroszlányi önkormányzat befejezte közel háromszázötven tonna, illegálisan lerakott gumihulladék elszállítását az ipari park közeléből, miután megvásárolta a szennyezett területet - közölte a polgármester szerdán az MTI-vel (majd a riport bekerült a hírügynökség országos anyagába).

Lazók Zoltán elmondta, a felszabadult húszezer négyzetmétert az ipari park bővítésére használják fel. A szennyezett földek megvásárlása, valamint a mentesítés költsége meghaladta a 65 millió forintot. A hulladékot 40 kamionnal kellett elszállítani a területről. A polgármester emlékeztetett arra, hogy egy újrahasznosítással foglalkozó vállalkozás több évvel ezelőtt a tulajdonosok tudta nélkül rakta le a földekre a gumikat, majd csődbe ment, ezért reálisan nem volt esély a kármentesítésre.

Még az előző önkormányzat idejében indult kezdeményezés a telkek megvásárlására, közben 2012 augusztusában a lerakott hulladék egy része kigyulladt, a füstöt negyven kilométerről is látni lehetett. Akkor a tűz terjedését földmunkagépekkel akadályozták meg.

A közel ötven tulajdonos miatt az adás-vételi eljárás elhúzódott, majd az önkormányzat azzal szembesült, hogy a magyarországi gumihasznosítók kapacitása szűkös.

A hulladék hasznosításába bevonni kívánt cégek egy része szintén felszámolás alá került, így az önkormányzat végül egy olyan, integrátori szerepet vállaló társasággal szerződött, amely a gumihasznosítók között igény szerint szétosztja a hulladékot - ismertette a polgármester.

2016. július 21., 06:08