1996-ban kezdeményezte a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete, hogy a köztisztviselői törvény 1992. július 1-jei életbelépésének emlékére Magyarországon július 1-je legyen. A Köztisztviselők Napja, melyet 1997-ben tartottak meg először.

Csütörtökön a városháza nagytermében köszöntötte az ünnepelteket Rajnai Gábor alpolgármester, aki többek között kiemelte: nincsenek könnyű helyzetben a köztisztviselők, hiszen a megszorítások, az állandó jogszabályváltozások, átszervezések őket is érintik, a bizonytalanság rossz közérzetet és rossz hangulatot teremt, miközben egyre több és sokrétűbb feladat hárul rájuk.

- Ezért is tartom fontosnak hangsúlyozni, hogy a jó munkát végző köztisztviselőkre mindig szükség van, hiszen nélkülük egyszerűen leáll, de legalább is nem működik megfelelően a közigazgatás bonyolult rendszere – fogalmazott az alpolgármester.

File Beáta jegyző a hivatal dolgozóinak munkáját méltatva kiemelte: A köztisztviselők felé mind a vezetők, mind az ügyfelek, a város lakói elvárásokat fogalmaznak meg: legyenek jogszerűek, legyenek szakemberek, a települést ismerők, igazságosak, empatikusak, türelmesek, lelkiismeretesek. Egyértelmű, hogy a teljesítmény egyetlen mércéje az ügyfelek, partnerszervezeteink elégedettsége, csakis az elvégzett munka minősíti a hivatalt. Az elmúlt évek folyamán fontos változások következtek be a közszférában, az új törvények, az átalakult az intézménystruktúra, új feladatokat állított a köztisztviselők elé, amelyeket a hivatal jól teljesített, ezért köszönet illeti azokat, akik ebben részt vettek. A változás a szolgáltatások javítása, hatékonyabbá tételének irányába hat, a korábbi hiányosságok kiküszöbölése a rendszer jobb működését eredményezi, ez egyben felelősségteljes, kreatív odaadást igényel a köztisztviselők részéről.

Idei évben jegyzői elismerésben részesült: Almási Éva pénzügyi csoportvezető, Becsiné Kiss Ágnes szociális ügyintéző, Óváriné Szeglet Erzsébet műszaki ügyintéző, Tőkés Hajnal építéshatósági ügyintéző, Péter Melitta jegyzői titkár.

Délután a művelődési központban az egyészségügy dolgozói gyűltek össze a Semmelweis nap alkalmából. Rajnai Gábor a híres orvos munkásságának máig ható tanulságairól szólva kifejtette: Az ő szellemi, erkölcsi hagyatékának folytatásaként ismerjük el mindazok áldozatos munkáját akik egy-egy közösségben a legtöbbet tették a betegekért, a beteg ember gyógyításáért. Ez nem véletlenül van így, hiszen a világhírű orvos olyan örökséget hagyott, mely követendő a mindennapos gyógyító munkában.

- A legfontosabb üzenete talán az, hogy a szorgalmas, kitartó, lelkiismeretes munka, az önzetlen segíteni akarás mely a betegek javát és gyógyulását szolgálja, nem lehet rendszerfüggő, mert az elesett embereket az nem érdekli, viszont a gyógyultak megbecsülése és hálája kárpótlást nyújthat mindazért az áldozatért, amit érdekükben tettek az egészségügy dolgozói – mondta az alpolgármester.

Dr. Varju János, a rendelőintézet főigazgatója örömteli hírt jelentett be, hiszen – mint mondta – rendelkezésre áll a szeptemberi 25 %-os béremelés fedezete, és a terv az, hogy 2019-re megduplázódjon az egészségügyben dolgozók jövedelme.

Az ünnepi gondolatokat követően elismerések átadására került sor: tizenheten vehették át a Címzetes Főorvos Díszoklevelet, heten részesültek jubileumi és törzsgárda jutalomban, kilenc dolgozó munkáját pedig főigazgatói dicsérettel ismerték el.

2016. július 01., 08:18