Hír | Közélet

Több száz helyszínen várták szombaton a látogatókat a Múzeumok Éjszakája elnevezésű programokra. A résztvevő települések között évek óta Oroszlány is megtalálható, sőt, idén három helyszín között is választhattak az érdeklődők.

A majki kastélyegyütteben a kiállítás megtekintése mellett népszerű operaáriák szórakoztatták a vendégeket, akik ezt követően levendulás barátfülét is kóstolhattak. A Bányászati Múzeum éjszakai kalandozást kínált, és elemlámpás túrát a 30 méter magas kilátóba, míg a város szlovák tájházában igazán színvonalas eseményeket biztosítottak a szervezők.

Koraeste a Bránicska gyermek tánccsoport nyitotta a sort, akik a jelenlévőket is táncba invitálták, ezt követően a pajtában File Beáta nyitotta meg az év leghosszabb éjszakáját.

- A rendezvény fő üzenete, mindenkinek lehetőséget adni arra, hogy értékeinket megismerje, megszeresse, ezt az igényt pedig örökül hagyja az utókorra. Az oroszlányiak és a térségben élők számára oly fontos minőségi kultúrához való hozzáféréshez ad támogatást a mai alkalom, amihez persze szükség volt a szervezők hihetetlen kreativitására, fantáziájára, szakmai felkészültségére és kitartó munkájára is – fogalmazott a jegyző.

Az est folyamán mutatta be Eichardt János rajzszakos, középiskolai tanár Hornok Magdolna mesterségeket bemutató festményeit, a Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola diákjainak munkáit, valamint a Fénnyel Festők fotóit, de volt könyv és kisplasztika kiállítás is.

A programban fellépett többek között a Városi Énekkar, a Bányász Népdalkör, Licskó István a korongozás, Kiss Barnáné a szövés fortélyaiba engedett betekintést. Cseh Tamást idézte meg Nagy László, és az Új Forrás című irodalmi lap zenés lapszámának bemutatóját is meghallgathatta a vendégsereg, amelynek keretében Jász Attila főszerkesztő, az Ég Alatti Quartet, valamint Ágoston Béla és zenésztársai működtek közre.

Az esemény képeit a FOTÓGALÉRIÁBAN tekintheti meg!

2016. június 27., 20:40