A nyári szünidő beköszöntével a gyermekek kikerülnek a biztonságot adó iskola falai közül, ám sok munkába járó szülőnek nehézséget okoz az elhelyezésük, állandó felügyeletük.

Nagyon fontos, hogy felkészítsék a gyermekeket az őket érintő veszélyekre, melyek közül a legszükségesebb tudnivalók a következők:

  • Értékeikkel ne hivalkodjanak, azokat ne tartsák jól látható helyen, ne adják oda idegeneknek
  • Táskájukat közösségi helyeken ne hagyják őrizetlenül. A legjobb, ha azt mindig maguk mellett tartják
  • Idegenekben - még ha kedvesek is - ne bízzanak meg, velük ne menjenek sehová, még útbaigazítás céljából sem
  • A késő esti órákban lehetőség szerint ne egyedül induljanak haza, hanem egymást védve-kísérve
  • Ha támadás éri őket, ne az értékeiket, hanem testi épségüket védjék
  • Ismerjék a segélyhívó telefonszámokat (107, 112), illetve tanulják meg szüleik telefonszámát is
  • Szórakozó- és közösségi helyeken italaikat ne hagyják őrizetlenül. Amennyiben ez mégis megtörténik, ne igyanak abból, hiszen nem tudhatják, hogy nem került-e bele valamilyen szer

Szintén nagyon fontos, hogy a szülők tudjanak arról, gyermekük hová készül, kivel fogja idejét tölteni. Ezért kérjék meg, hogy ha elmegy otthonról, mondja meg hová indul, kivel találkozik, mikor érkezik haza, valamint ismerjék meg barátai nevét, címét, telefonos elérhetőségét.

KEM-RFK

2016. június 14., 11:30