Dobos Imrét, a Magyar Súlyemelő Szövetség elnökét fogadta kedden Lazók Zoltán polgármester. A sportvezetőt elkísérték a helyi súlyemelő élet reprezentánsai, valamint Takács Mária szövetségi főtitkár, aki áprilisban az Európai Súlyemelő Szövetség (EWF) legmagasabb kitüntetését vehette át a norvégiai Fördében, az olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon. Takács Mária egyébként 1988–1989 között az Oroszlányi Bányász színeiben versenyzett.

A megbeszélésen többek mellett értékelték a helyi súlyemelők eredményeit, helyzetét, megtekintették edzőtermüket, amelynek felújítására készen állnak a tervek. Szóba került egy tehetséggondozó súlyemelő akadémia megalapításának gondolata is. Ennek megvalósításához a Magyar Olimpiai Bizottság által támogatott, kidolgozott program áll rendelkezésre, és megvalósulása esetén az első ilyen speciális sportcentrum lenne az országban.

2016. május 18., 08:24