Hír | Kék hírek

Az elmúlt hónapokban a sértettek megtévesztésével több vagyon elleni bűncselekményt követtek el. Előfordult, hogy az elkövetők villanyóra-leolvasás, újság- vagy papírgyűjtés indokával jutottak be a lakásokba. Volt, aki rosszullétre hivatkozott, esetleg azt mondta, hogy egy szolgáltató munkatársa és pénzt hozott az ügyfélnek, amit azonban fel kellene váltani.

Az ilyen tevékenységből élők eltérő módszerekkel dolgoznak, azonban elkövetési technikájuk általában hasonló. Áldozataikat igyekeznek úgy kiválasztani, hogy a lehető legkevesebb ellenállásra számítsanak. Gyakran jóhiszemű, adott esetben idős személyeket próbálnak meg becsapni, megkárosítani. Céljuk, hogy a lakók bizalmába férkőzve bejussanak a lakásába, ahol egy kis figyelemeltereléssel a látható helyen lévő értékeket feltérképezzék, eltulajdonítsák.

A trükkös lopások egészséges bizalmatlansággal, odafigyeléssel a legtöbb esetben megelőzhetők. Amennyiben mégis bűncselekmény áldozatává válnának, haladéktalanul tárcsázzák a 112-es központi segélyhívót!

KEM-RFK

2016. április 20., 06:14