Hír | Intézmény

Egészségpont, bevásárlókocsi érme készítés, CNC sakk, életmentési gyakorlat, számítógépes rajzolás, esztergálás, hegesztés, és még számtalan érdekesség fogadta pénteken este a TSZC Hamvas Béla Szakképző Iskolájába látogatókat a Szakmák Éjszakájának rendezvényén. A programot a Bakfark Bálint AMI zenekara nyitotta, majd a Vörös István alapítvány táncosai oldották a hangulatot.

Lazók Zoltán köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy Oroszlánynak elemi érdeke a városban működő középfokú oktatási intézmények megfelelő működése, valamint az elhelyezkedést biztosító szakmák, képzési lehetőségek kínálata.

- Az itt folyó munka közvetlen kihatással van a város ipari parkjára, gazdaságára, ami nemcsak mindennapjainkat határozza meg, de jövőnkre, és különösen a fiatal nemzedék jövőjére döntő befolyással bír – mondta a polgármester, aki az önkormányzat ösztöndíjprogramját is ismertette. Ennek köszönhetően a juttatások az országos ösztöndíjjal együtt akár a havi 60 ezer forintot is elérhetik, tanulmányi eredménytől függően, a vidéki diákoknak pedig 100%-ban megtérítik a bérlet árát.

A szépszámban érkező látogatók végigjárhatták az intézmény tantermeit, betekinthettek a tanműhelyekbe, kipróbálhatták a gépeket, felszereléseket, megismerkedhettek az iskola sok évtizedes történelmével a múzeumban, valamint felkereshették az ipari park kiállító cégeinek standjait is.

Az est folyamán hirdettek eredményt a „Mit jelent egy szakma 2016-ban?” című rajzverseny lezárultával. Középiskolás kategóriában Holczimer Márta vihette haza a fődíjat. Az általános iskolások legjobb alkotója Szabó Rebeka lett (Hunyadi), második Győri Levente (Hunyadi), harmadik Chlebda Tamás (Hunyadi). Az említettek mellett több különdíj is gazdára talált.

2016. április 17., 09:00