Oroszlányi középiskolások látogattak el 2015. június 11-én a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságra. Tanáruk, az Oroszlányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának vezetője kísérte el őket a rendőrségre, hogy közelebbről ismerhessék meg a hivatásos állomány munkáját.

A Bűnügyi Technikai Osztályon például a tanulók szemügyre vehették a technikai eszközöket és kipróbálhatták a nyomrögzítést. A főkapitányság udvarán a szolgálati járműveket, míg a lőtéren a szolgálati lőfegyvereket és kényszerítő eszközöket tekinthették meg.

A rendhagyó tanórán Gánics József r. százados a Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskolában rendvédelmi szakismereteket tanuló diákjait arra bíztatta, hogy az iskola befejezését követően jelentkezzenek valamely rendőr-szakközépiskolába. A tanulókat tájékoztatta a rendőrré válás lehetőségeiről és felhívta a fiatalok figyelmét a nyári szünidő hasznos eltöltésére. Figyelmeztette őket a biztonságos internet-használatra, a közúti közlekedés szabályainak betartására.

2015. június 12., 09:36