Jó hangulatú bulimeccsen mérték össze tudásukat szombaton az OSE múlt és jelen századi kosarasai abból az alkalomból, hogy 1990-ben Sudár Tibor elnökletével megkezdődött az egyesület újjászervezése.

Lazók Zoltán polgármesteri köszöntőjében arra emlékeztetett, hogy 25 éve a bronz és ezüst után, 1990-ben mindenki aranyérmet várt a csapattól. Azonban a sportcsarnok már nem felelt meg az elvárásoknak, ezért a rájátszást idegenben kellett volna lejátszani, ezt viszont Oroszlány nem vállalta és visszalépett a bajnokságtól. A kilátástalanságból a sportbarátok és szülők új egyesületet alapítva vitték tovább a kosárlabdázást.

- Mint az az OSE weboldalán olvasható, sok-sok ember, áldozatos munkája szükségeltetett ahhoz, hogy az ország egyik legsikeresebb NB II-es amatőr csapatává nője ki magát az együttes. És idén megtörtént az újabb csoda: az NB I. B-ben is helytálltak sportolóink, sportvezetőink – fogalmazott a település első embere.

Internetes portálján az egyesület így fogalmazza meg ars poeticáját: „a verejtékkel megpecsételt barátságok, az egy csapatba tartozás öröme és örök köteléke, a sikerek, a győzelmek, az idő által megszépített kudarcok emléke, az elmúlt évtizedek köteleznek minket arra, hogy még elődeinknél is eredményesebbé tegyük az OSE LIONS együttesét. Régi jelszavunk: „a múltunk kötelez” mára új értelmet nyert. Biztosan állíthatjuk, egy új aranykor küszöbén állunk és a múltunkra építhetjük a jövőnket! Hajrá OSE!”

A nosztalgia mérkőzésen a XX. és XXI. század csapatai testvéries pontosztozkodással 98-98 kosarat dobtak, de hát most nem is a győzelem, hanem az együttlét öröme, az elmúlt negyed század felidézése volt a cél.

2015. június 08., 06:43